A 29 esztendős játékos 174 góllal segítette együttesét az elmúlt évadban, s ezzel a békési Moldovan János, valamint újdonsült klubtársa, a dunaújvárosi Császár Gábor mögött a bajnoki góllövőlista harmadik helyére került.
Az újvárosi lányok szombaton éppen úton voltak Dániába, amikor a férfi Bajnokok Ligájában győztest avattak: a Flensburg bár már négy góllal is vezetett csak két góllal nyert a németországi visszavágóra hatgólos előnnyel érkező és a trófeával távozó, fergetegesen ünneplő Celje ellen.
A nyári igazolási időszakban, majd már a bajnokság idején is jelentősen megváltozott a Dunaferr férficsapatának kerete. Távozott Szathmári János és Julius Marcinkevicius, majd a téli szünetben Bene Tamás.
Trier városa kedden ünnepelt. Az utcákat fejükön koronát viselő, kezükben ragyogó csillagot hordozó gyermekek járták, és minden házba, üzletbe bekopogtattak, hogy énekeljenek a gazdának.
A spanyolok ragaszkodtak a zárt kapus edzésekhez, így a kíváncsi dunaújvárosi kézilabda-kedvelők csak a mérkőzés előtti bemelegítés során ismerkedhettek a vendégekkel. A Valencia vezetőedzője Manuel Marti megígérte, nem adják olcsón a bőrüket.
"A lőtt és a kapott gólok számával is elégedett vagyok, ennek ellenére a hét végi mérkőzésekre sebességet kell váltanunk" - "Csak reménykedem abban, hogy segíteni tudtuk a Dunaferrt a kupamérkőzésekre való felkészülésben"
A hevesen izzó bizonyítási vágynak a vendég Cornexi látta kárát pénteken a Dunaferr-csarnokban. A mérkőzés előtt a németországi torna tapasztalatait taglalva Kiss Szilárd vezetőedző arról is beszélt, mennyire megnőtt a hálóőrök szerepe.
Mindkét edző igyekezett pókerarcot erőltetni magára. "Nem szabad, hogy az esélyesség terhe nyomja játékosaim vállát fejtegette Kiss Szilárd, a hazaiak mestere. Kollégája, a Cornexinél most debütáló Farkas József örömmel újságolta, hogy a sérültek vállalták a játékot.
Másfél évi kihagyás után a minap a Dél-Korea elleni, újvárosi felkészülési találkozón ismét pályára lépett klubcsapatában Radulovics Bojana, a válogatott és a Dunaferr SE klasszis jobbátlövője, akit 2000-ben az IHF (Nemzetközi Kézilabda-szövetség) szavazásán a világ legjobbjának választottak.
A dunaújvárosiak már bajnokként érthető módon teljes gőzzel készülnek a jégcsarnokban az EHF-kupa-döntő szombati, első mérkőzésére. A bajnoki rangadó ellenére kedden is két, hihetetlenül kemény edzést vezetett csapatának Kiss Szilárd. A győriek azzal a reménnyel érkeztek Dunaújvárosba, hogy megszakítják hosszú újvárosi nyeretlenségi sorozatukat.
A két EHF-kupa-elődöntő között ezúttal bajnoki pontokért csaptak össze Fejér megye legjobbjai. A Dunaferr kezdett jobban, elsősorban Kindl és Borók góljainak köszönhetően vezetést szerzett. Pálinger, majd a túloldalon Fekete is bravúros védésekkel jeleskedett, később a Dunaferr technikai hibáit gyors indításokból lőtt gólokkal büntette Kulcsár.
Egész héten arra készültek a dunaújvárosi kézilabdás lányok, hogy ledolgozzák háromgólos hátrányukat, így alig várták már a visszavágó kezdő sípszavát. A közönség is kitett magáért, tapsvihar fogadta a melegítést megkezdő hazaiakat.