A Napoli elnöke 100 millió eurót követel Higuaín ellátása miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 11:37
null
Higuaín hétfői balesete képekben (Forrás: gazzetta.it)
Aurelio De Laurentiis, a Serie A-ban szereplő Napoli labdarúgócsapatának elnöke 100 millió eurós kártérítéssel „fenyegette meg" Capri polgármesterét, mert véleménye szerint nem megfelelően látták el a klub nyáron 40 millió euróért igazolt csatárának, Gonzalo Higuaínnak a sérülését a kórházban.

 

Az argentin támadó hétfőn sebesült meg egy fakultatív program alkalmával, miután nem kellő körültekintéssel ugrott a tengerbe egy hajóról Caprin, és beverte a fejét egy sziklába. Nyakmerevítővel szállították kórházba, az állán két sebet összesen nyolc öltéssel kellett összevarrni. Az elnök szerint ez nem sikerült megfelelően az orvosoknak – irreálisan soknak tűnő követelésével a helyi politikának is üzenne.

De Laurentiis egészen konkrétan Capri és Camapania régió önkormányzatát készül beperelni. Abban az esetben, ha a bíróság helybenhagyná a filmmogul kártérítési követelését, az összeget jótékonysági adományokra fordítaná. Legfőbb célja az, hogy felhívja a figyelmet a helyi egészségügy égető problémáira.

„Nem találkoztam Higuaínnal, de láttam a sebét, és a jogászaimmal is beszéltem már. Elegem van abból, hogy egyszerűen tarthatatlan és nem megfelelő az egészségügyi ellátás. Színész, futballista, átlagember – mindenkinek azonos és megfelelő kezelésben kell részesülnie. Európában vagyunk, nem Afrikában. A politikusok tanulni fognak ebből az esetből” – mondta dühösen a Serie A első fordulójában a Bolognát hazai pályán 3–0-ra legyőző nápolyiak elnöke.

Természetesen a reakció sem váratott sokat magára, maga Capri polgármestere, Ciro Lembo válaszolt: „Anélkül bírál, hogy látta volna a sérülést. Orvosaink a nehéz körülmények ellenére is jó munkát végeznek, a családtagoktól és barátoktól például köszönetet kaptak. Higuaín megfelelő orvosi ellátásban részesült.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik