Borg mint kabarésztár - Budapest csalódott

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2010.11.14. 09:31
null
A 400 gyors (Párizs, 1924) érmesei: Boy Charlton (3.), Johnny Weissmüller (1.), Arne Borg (2.)
Régen, főleg a második világháború előtti „hőskorszakban", lehetett valaki bármekkora sztárja az ötkarikás sportoknak, a szigorú amatőrszabályok miatt ez nem jelentett megélhetést számára. Volt, aki már pályafutása alatt megpróbált profitálni a tehetségéből (ilyenkor nyilvánították hivatásosnak és tiltották el az olimpiáktól), mások csak utána. Johnny Weissmüller, a későbbi Tarzan is vállalt showfellépéseket, mielőtt beindult a filmes karrierje, s így tett egyik legnagyobb riválisa, a szintén világklasszis svéd Arne Borg is. Hozzánk is eljutott – de a legendás pesti humoron edződő igényes magyar közönség egy kicsit többet várt volna egy kabarétól.

Modern vízi bemutatóként hirdették 1932 novemberében azt a „medencés" kabaréműsort (1.50 és 4 pengő közötti áron, szigeti belépővel együtt), amelyet a Nemzeti Sportuszodában rendeztek meg – az 1920-as években 32 világrekordot felállító, ötszörös Európa-bajnok, 1928-ban 1500 méteren olimpiai aranyérmes Arne Borg (1901–1987) sztárvendégségével.

A svéd gyorsúszónak nagyon nagy respektje volt annak idején, és nem elsősorban azért, mert a párizsi és amszterdami játékokon épp a hamarosan Tarzanként filmsztárrá váló Johnny Weissmüllerrel vívott hatalmas csatákat (s nyert közben további négy ötkarikás érmet). Az alábbiakban a legendás sportújságíró, Feleki László nemzeti sportbeli sorait felhasználva és megszerkesztve idézzük fel a 13-i gála hangulatát és másnapi visszhangját:

A mai világban, amikor minden kabaré panaszkodik, éles ellentét volt nézni a szervezőket, amint széttért karokkal mondták a tolongóknak, hogy nincsen jegy, minden hely elkelt. Zsúfolásig volt az uszoda, néhány rendező vakarta is a fejét, jaj, kielégíthető-e ez a rengeteg ember. A nép pedig várt a vízi humorra.

Első számként Brém Ernő egy barátjával vízbőlmentősdit játszott. A vicc az volt a dologban, hogy egyik sem tudta, kit is kell kimenteni, és mindegyik a másikat akarta. Ebből származott a móka, melyen a közönség lelkesen nevetett. Igen jó szám következett erre: Nagy Károly humoros műugrásai. Különféle paródiák után bemutatta, hogyan ugrik vízbe az öngyilkos, a katona, a hölgyműugró, stb. Ennek a produkciónak frenetikus sikere volt.

Ezután viszont jöttek a kedves kis cserkészek és csónakáztak a fedett uszoda hullámzó vízén. Négy éven alul ez a szám is tetszett, bár határozottan nem volt kimondott vízikabaré jellege. Hild öt percig maradt víz alatt, de mire feljött alóla, kiderült a csalás: jóképű gumitömlő volt nála – mire a közönség a szó szoros értelmében botokkal berohant a pályára. Állítólag ezeket a szereplőket előre ellátták vízbeugró ruhával, azonban volt köztük egy, aki panaszkodott, hogy a sajátját használta az akcióhoz...

Mi szokta zavarni a fedett uszoda látogatóit? Ezt is bemutatták. Mármint a fogócskát. Meg kell állapítani, hogy a résztvevők pont most viselkedtek a legilledelmesebben, senkit sem fröcsköltek le, igazán nem lehetett rájuk panasz. Na de mi ebben a vízikabaré? Hacsek és Sajó. Többen azt mondták, így nem vicc, ezt is a vízben kellett volna játszani. Erre viszont a szereplő művészek nem vállalkoztak.

Kötélhúzás. Vízben. Aztán női vízipóló-mérkőzés. Ezt a meccset Salamon Béla vezette. Ez eléggé humoros volt, amennyiben a nők komolyan játszottak. Salamont pedig élénk „pfuj, bíró"-val üdvözölték...

No de most jön a nagy sláger, a nagy Borg. A nézők ezrei várnak. Pisszegnek egyesek, hogy teljes csend legyen. Borgon tornacipő van, vörös tréningruha, szemüveg. Komoly az arca, összeráncolt szemöldökkel nézi a feltűnően nagyszámú közönséget. Nyilván hallott már valamit gazdasági válságról, és arról, hogy az embereknek nincs pénzük. És ennyien összegyűltek! Vajon melyik úszóesemény tudna ilyen sok embert összehozni? Miért jöttek el ennyien? Valami rendkívülit várnak.

Hááát...Leveszi a szemüvegét és hunyorít. Minden szemüveges ember szeme szomorúvá válik, ha leveszi a szemüvegét. Levetkőzik, csíkos fürdőruha van rajta. Megindul a medence szélén, az emberek lesik minden mozdulatát. Most, most!

Borg közvetlen akar lenni, megfog egy gyereket és megforgatja. Ennek alig van sikere. A világbajnoktól ez kedves közvetlenség lett volna, de itt most másról van szó. Leül egy sámlira és úgy tesz, mintha gondolkodna. Hát ez mi? Felmegy a tribünre, itt tapsot kap. Csinál egy humoros vízbe ugrást. Semmi hatása nincs, Nagy Károly e téren már learatott minden learathatót. Beugrik a vízbe és beszél. Alig érteni, mit mond.

Aztán versenyt úszik egy kövérrel, aki a beteg Huszár Pufit helyettesíti (elég gyengén, nem volt eléggé kövér). Majd különféle dolgokat utánoz. Hogy úszik a kacsa. Hogy úszik a cápa. Hogy úszik a Bárány (István, négyszeres Európa-bajnokunk – a szerk.). Hogy úszik Komjádi. A legsikerültebb az, amikor Komjádit utánozza szurkolás közben. Itt a legnagyobb tapsot a „lusta disznó!" bemondása kapja – hiába, bennünket mindig az főz meg, ha egy külföldi magyarul szólal meg...

Volt, aki nevet Borgon. Nagyon igyekszik. Egy kicsit naiv, amit csinál. Egy kicsit sokan vannak hozzá. Egy kicsit alig érteni, mit beszél a fjordos német kiejtésével. Egy kicsit nagy volt a várakozás. Pedig ő megtesz minden tőle telhetőt. Tapsolják is – általában viszont inkább sajnálják. Szegény Borg, mondják, kár, kár.

Miért is nem tetszik? Hiszen amikor Weissmüller annak idején (majdnem azonos műsorral) az első vízikabaréját bemutatta Budapesten, az embereknek a könnyük csurgott a nevetéstől. És Borgnak amatőr korában mekkora sikerei voltak ezekkel a mókákkal...

Csakhogy azt akkor mellékesen csinálta. Akkor Borg az a társaságbeli szellemes fiú volt, aki mindenkit elbájol a szellemességével. De ha ugyanez a szellemes fiú fellépti díjért járná a társaságokat előre beharangozva, előre meghatározott időben, egyszerre vége lenne a közvetlenségnek és az emberek már másképp értékelnének, mert hiszen fizetett produkcióról van szó.

Borgnak az a tragédiája, hogy profi lett, illetve lenni kényszerült. Amatőrként sokkal jobban ment neki. Még sokkal vidámabban mókázott, és nem vont ráncot a homlokára a gond, hogy „vajon fogok-e tetszeni?"

Műkedvelő sikerekkel nem lehet eljutni a Vígszínházig, zsúrszellemességekkel Molnár Ferencig, társaságbeli „kellemes hanggal" az Operáig.

Nehéz dolog a közönséget megnevettetni akkor, amikor az várja, hogy megnevettessék. Sőt elvárja. A pesti közönségnek Arne Borg túl amatőr volt...

WEISSMÜLLER ÉS BORG
 

1962-ben e napon küldte nyomdába a Népsport azt a valójában 1-jéről származó hírt, miszerint Jevgenyij Andrejev őrnagy, a neves ejtőernyős új világrekord gyanánt gyakorlatilag 25 kilométeres magasságból (pontosan: 25 460 méterről), vagyis a sztratoszférából hajtott végre sikeres kísérletet. A léghajóból való kiugrás után a szovjet tiszt 24 500 métert zuhant szabadeséssel, és csak ezután nyitotta ki az ernyőjét. A Volgától öt kilométerre, Szaratov város közelében ért szerencsésen földet. Ami megdöbbentő, a sajtó nem hallgatta el azt sem, hogy a nyolcszoros világcsúcstartó Pjotr Dolgov ezredes, aki röviddel társa után hagyta el a léghajót, feladata végrehajtása közben életét vesztette. Ami Andrejev eredményét illeti, szinte hihetetlen, de máig rekordnak számít – akadtak ugyan, akik magasabbról ugrottak ki, de ők mind igénybe vettek fékező vagy segédernyőket is. Az egyik leghíresebb „kollégája" Joseph Kittinger kapitány volt, aki még 1960-ban egy alkalommal 31 330 méterről indult, és bő négy s fél perces zuhanása közben a legnagyobb elért sebessége 988 km/h volt...

1972-ben e napon számolt be róla az NS, hogy két nappal korábban a belga FC Bruges holland játékosa, Nico Rijnders az FC Liege elleni bajnoki 12. percében szívinfarktust kapott és a klinikai halál állapotába került, mire levitték a pályáról. Szerencsére a kluborvosnak sikerült újraélesztenie, de a 25 éves futballista pályájának ezzel vége szakadt. Rijnders nem máshonnan került Flandriába, mint az Ajaxtól, és az amszterdamiaknál részese lehetett az 1971-es BEK-győzelemnek is, míg hazája nemzeti csapatában 8-szor szerepelt.

1982-ben e napon a szabadon választott gyakorlatokkal befejeződött Győrben a Magyarország–NDK válogatott férfi tornaviadal, amelyen a papírformának megfelelően a keletnémetek nyertek (570.55:566.50 arányban) – ugyanakkor reálisabb pontozással és Guczoghy György korai kiválása nélkül szorosabb is lehetett volna a küzdelem. Ami élversenyzőnket illeti, ő a hatból a harmadik gyakorlata után kénytelen volt visszalépni, mivel még a gyűrűre való bemelegítés során a leugráskor a lába a két szőnyeg közé csúszott, amitől lábközépcsont-törést szenvedett. Végül egyéniben az első hat közé öt NDK-s mellett a másodikként záró Donáth Ferenc került be magyarként, míg győzött a lólengésben egy évvel korábban világbajnok Michael Nikolay. Némi árnyékot vetett a viadalra, hogy a vendégek bírói még a siker biztos tudatában sem módosítottak az előző napon megtapasztalt elfogult pontozásukon. Pedig az egyik sportdiplomatánk beszélt velük a reggeli rajt előtt, hogy ha nem értékelnek „józanabbul", a nemzetközi szövetségnek küldendő jelentésben a magyar fél jelezni fogja a működésükkel kapcsolatos problémákat, ami könnyen a minősítésük felülbírálását vonhatja maga után. Az első két szeren még úgy-ahogy hatott a figyelmeztető szó, később viszont ismét egyre nagyobb eltérések voltak a valós és az adott pontok között...

1992-ben e napon Stefan Edberg, a férfi világranglista harmadik helyezettje véleményt nyilvánított doppingügyben. A svéd teniszező támogatta azt az elképzelést, hogy a hivatásos játékosokat versenyen kívül is ellenőrizhessék. „Nem gondolom, hogy a dopping igazán reális veszély lenne nálunk, de úgy érzem, semmi akadálya, hogy megvizsgálhassanak minket a felkészülés időszakában is" – fogalmazott. Ez az állásfoglalás összefüggött azzal az esettel, hogy az ATP vezetői nem engedélyezték az ekkor zajló 1.1 millió dollár összdíjazású antwerpeni tornán a belga egészségügyi minisztérium munkatársainak meglepetésszerű tesztjét. A sportág irányítói még azt is visszautasították, hogy az edzések alatt ellenőrizzék a résztvevőket, amiként az ekkorra már elfogadott gyakorlattá vált több más olimpiai sportágban is. A hatszoros Grand Slam-győztes Edberg – aki eddigre már kiesett a viadalon, míg a világranglistán épp néhány héttel azelőtt szorult le (végleg) az első helyről – hozzátette: a profi férfiteniszezőket összefogó ATP ettől függetlenül jó munkát végzett e téren, mert tőle magától négyszer is mintát vettek a megelőző négy hónapban. Az amerikai Pete Sampras, a következő esztendők egyeduralkodója pedig (ekkor épp a rangsor másodikja honfitársa, Jim Courier mögött) egyetértett a svéddel, de röviden azért kiegészítette annak mondandóját: „Az egyetlen nehézségem az, hogy néha úgy kiszáradok egy-egy meccs után, hogy akár két órán át is ácsoroghatok, amíg át tudom nyújtani a kívánt vizeletmennyiséget..."

2002-ben e napon érkezett a hír: a következő, 2004-es olimpián sem vesznek részt az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) legnagyobb hazai sztárjai. A sportági Dream Team már az előző három ötkarikás játékokon sem állt össze, mert közben még zajlott a bajnokság, annak szüneteltetésére nem volt meg a készség, míg a profik nem mondtak le milliós nagyságrendű keresetükről. A 2000-es sydneyi döntőben a kisebb ligákból verbuvált egyesült államokbeli együttes meglepetésre 4–0-ra legyőzte a korábbi két seregszemlén taroló kubaiakat. A poén az egészben az, hogy az „amatőr amerikaiak" az athéni nyolcas mezőnybe már el sem jutottak: földrészük olimpiai selejtezőjén alulmaradtak Mexikóval szemben – amely aztán Kanadától kapott ki, így szintén nem lehetett ott Görögországban... A 2008-as játékokon, Pekingben aztán megint szerepelt az Egyesült Államok, amely bronzérmes lett Dél-Korea és Kuba mögött. És ez volt az epilógus, hiszen a baseball (valamint női változata, a softball) 2012-ben Londonban már nem lesz műsoron, kikerült ugyanis a programból. 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik