Primera División: az Atlético öt góllal küldte haza a Betist

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.27. 22:53
null
Kezdődik a Villa-show: az Atlético támadója az 53. percben fejjel volt eredményes (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 10. fordulójában az Atlético Madrid öt góllal küldte haza a Betist. Pályaválasztóként nyert a Real Sociedad, Sevilla, Villarreal hármas, mind közül utóbbi sikere a legértékesebb, hiszen a jó erőkből álló Valenciát múlták felül.

Kiegyenlített mezőnyjátékot hozott az első félidő, ám az Atlético a kaput is tudta támadni, a vendégek ugyanebben csak reménykedtek: nem volt kaput eltaláló lövésük. A madridiak viszont gólig is jutottak. Rögtön a kezdés után Diego Costa brusztolt a tizenhatosnál három védővel, de meg tudta játszani a labdát. Koke bal szélről középre passzolt labdája egy védőn változtatott irányt, így lett jó a túloldalon érkező Óliver Torres Munoznak, aki két vendégvédő és Guillermo Sara mellett és között a kapuba lőtt (1–0). A fordulás után az egyenlítés reményben kinyílt a Betis, és ezt eredményes kontrákkal nagyon gyorsan kihasználta a házigazda. A viharos időszakban David Villa vált főszereplővé: az 53. percben fejjel, majd az 57. percben már lábbal szerzett gólt, a 65. percben pedig gólpasszt adott Diego Costának (4–0). Ez volt a spanyol válogatottba ácsingózó támadó 11. bajnoki gólja a szezonban, egyelőre hárommal megy a Lionel Messi, Cristiano Ronaldo páros előtt. Innen már nem lehetett visszaút a Betis számára, amely hiába küzdött a becsületgólért, rendre fennakadt a sziklaszilárd madridi védőfalon. Amikor pedig átment kontrába az Atlético, abban mindig potenciálisan benne volt a gólveszély, a lefújás előtti pillanatban aztán Gabi egy jól eltalált lövéssel bevitte a kegyelemdöfést (5–0).

Kilencedszer nyert az Atlético – otthon ötödször, és még pontot sem veszített –, és őrzi egypontos hátrányát a listavezető, címvédő, Barcelonával szemben. A kieső helyen álló Betis hatodszor kapott ki, ötödik idegenbeli meccsén negyedszer, vendégként továbbra is nyeretlen.

A Villarreal nagyon simán, három góllal nyert a Valencia ellen. Az első félidő közepén kétgólos előnyhöz jutottak a pályaválasztók, majd a szünet után Giovani dos Santos az elvétett büntetőt követően egy perccel egy szöglet után – Vicente Guaita valencia kapus mentette szögletre a tizenegyest – javított, hogy a vendégek szépítését követően a hajrában az ő gólja zárja le a mérkőzést. Ötödször kapott ki a Valencia, vendégcsapatként ötödik fellépésén harmadszor. A Villarreal hatodszor nyert, házigazdaként ötödik meccsén negyedszer, ráadásul utóbbit tekintve még őrzi veretlenségét.

A Real Sociedad hazai környezetben érvényesítette a papírformát, és a gólokkal sem maradt adós az Almería ellen. Antoine Griezmann az első félidő tizedik, majd a második felvonás ötödik percében volt eredményes, az 55. percben José Ángel találatát követően a lényegi kérdések végleg eldöntettek. Harmadik győzelmét aratta a Real Sociedad, ötödik hazai mérkőzésén a másodikat. A sereghajtó – és továbbra is nyeretlen – Almería hetedszer kapott ki, vendégként ötödik fellépésén negyedszer.

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt veretlen a Sevilla: az andalúziai együttes 2–1-re legyőzte hazai pályán az Osasunát. A meccs krónikájához tartozik, hogy a vendégek a 35. percben emberhátrányba kerültek, Damiát állították ki. A Sevilla feljött a kilencedik helyre a tabellán.

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
10. FORDULÓ
Atlético Madrid–Betis 5–0
(Óliver Torres Munoz 1., David Villa 53., 57., Diego Costa 65., Gabi 92.)
KORÁBBAN

Real Sociedad–Almería 3–0 (Griezmann 13., 50.José Ángel 55.)
Sevilla–Osasuna 2–1 (Rakitic 55., Samperio 75., ill. Riera 87.)
Villarreal–Valencia 4–1 (Uche 17., H. Pérez 22., Giovani dos Santos 49., 84., ill. Ricardo Costa 63.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 10 9 1 30–7 +23 28
2. Atlético Madrid 10 9 1 26–7 +19 27
3. Real Madrid 10 7 1 2 20–11 +9 22
4. Villarreal 10 6 2 2 19–10 +9 20
5. Getafe 9 5 1 3 14–11 +3 16
6. Athletic Bilbao 9 5 1 3 15–13 +2 16
7. Levante 10 4 4 2 12–14 –2 16
8. Espanyol 10 4 2 4 12–14 –2 14
9. Real Sociedad 10 3 4 3 11–10 +1 13
10. Sevilla 10 3 4 3 17–17 0 13
11. Valencia 10 4 1 5 13–17 –4 13
12. Elche 10 3 3 4 10–13 –3 12
13. Granada 10 3 2 5 6–10 –4 11
14. Valladolid 10 2 4 4 12–15 –3 10
15. Celta Vigo 10 2 3 5 13–13 0 9
16. Málaga 10 2 3 5 10–14 –4 9
17. Rayo Vallecano 10 3 7 7–24 –17 9
18. Betis 10 2 2 6 9–17 –8 8
19. Osasuna 10 2 1 7 7–15 –8 7
20. Almería 10 3 7 11–22 –11 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik