La Liga: Lewandowski duplázott, a Barca 3–0-ra nyert az Elche ellen

Vágólapra másolva!
2022.09.17. 18:16
null
Lewandowski két gólt szerzett (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában az FC Barcelona 3–0-ra legyőzte az Elchét.

 

A 20 csapatos spanyol élvonal utolsó helyén álló Elchének előzetesen sem volt túl sok esélye az FC Barcelona otthonában, pláne úgy, hogy a 14. percben emberhátrányba kerültek Gonzalo Verdú kiállítása miatt.

A katalánok a 34. percben szerezték meg az első gólt: Robert Lewandowskinak nem volt nehéz néhány méterről az üres kapuba passzolnia a labdát. Memphis Depay még az első félidőben növelte a különbséget, gyönyörűen lefordult a védőjéről, majd öt méterről a léc alá bombázott.

Az Elche edzője, Francisco Rodríguez közben nem bírt magával, ennek következtében elküldte a kispadtól a játékvezető.

Nem sokkal a második félidő kezdete után Lewandowski megszerezte máodik gólját is: kihasználta a vendégek védelmi hibáját, és ismét könnyedén passzolt a kapuba.

Lehetett volna nagyobb is a különbség, de több helyzetet már nem sikerült gólra váltani. Maradt a 3–0, amivel a tabella élére ugrott az FC Barcelona, igaz, a forduló előtti éllovas Real Madrid vasárnap még játszik.

LA LIGA
6. FORDULÓ
FC Barcelona–Elche 3–0
(Lewandowski 34., 48., Depay 41.)
Kiállítva: GonzaloVerdú (14.)

Korábban:
Mallorca–Almería 1–0
(Pablo Maffeo 25.)

KÉSŐBB
18.30: Valencia–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
21.00: Athletic Bilbao–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
VASÁRNAP
14.00: Osasuna–Getafe (Tv: Spíler2)
16.15: Villarreal–Sevilla (Tv: Spíler2)
18.30: Real Betis–Girona
18.30: Real Sociedad–Espanyol (Tv: Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

PÉNTEKI EREDMÉNY
Real Valladolid–Cádiz 0–1 (Álvaro Negredo 90+2.)

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 6 5 1 18–1 +17 16
2. Real Madrid 5 5 15–5 +10 15
3. Real Betis 5 4 1 8–3 +5 12
4. Osasuna 5 4 1 7–3 +4 12
5. Villarreal 5 3 1 1 9–1 +8 10
6. Athletic Bilbao 5 3 1 1 9–2 +7 10
7. Atlético Madrid 5 3 1 1 9–4 +5 10
8. Mallorca 6 2 2 2 6–7 –1 8
9. Girona 5 2 1 2 6–5 +1 7
10. Rayo Vallecano 5 2 1 2 5–5 0 7
11. Celta Vigo 5 2 1 2 8–10 –2 7
12. Real Sociedad 5 2 1 2 5–7 –2 7
13. Valencia 5 2 3 7–5 +2 6
14. Almeria 6 1 1 4 4–7 –3 4
15. Sevilla 5 1 1 3 6–10 –4 4
15. Espanyol 5 1 1 3 6–10 –4 4
17. Getafe 5 1 1 3 4–12 –8 4
18. Valladolid 6 1 1 4 3–11 –8 4
19. Cádiz 6 1 5 1–14 –13 3
20. Elche 6 1 5 2–16 –14 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik