CS. M.
2023.09.26 23:32 Frissítve: 2023.09.27 00:39

La Liga: ezúttal nem jött össze a fordítás, ikszelt a Barcelona Mallorcán

Az FC Barcelona 2–2-es döntetlent játszott idegenben a Mallorcával a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 7. fordulójának keddi játéknapján. 

 

Ismét két gólt kapott, és ezúttal nem tudott így nyerni a Barcelona (Fotó: Getty Images)

 

A hétvégén a hét fordítását hozta össze a Barca, amely ugyan kétgólos hátrányba került a Celta Vigóval szemben, de a 80. perc után három találatot is szerzett. Nos, a Mallorca elleni bajnoki sem indult álomszerűen a katalánok számára, Vedat Muriqi ugyanis már a 8. percben eredményes volt. 

Xavi csapata ezt követően kapujához szegezte a vendéglátót, ám sokáig nem tudott elég minőségi helyzetet kialakítani. A csendet aztán Raphinha törte meg, aki a félidő hajrájában kiegyenlített, csakhogy ezzel még nem volt vége. Mármint az első játékrésznek, hiszen a Mallorca a 48. percben Abdón Prats révén visszavette a vezetést.

A második félidőben előbb Robert Lewandowski, majd a 20 éves Fermin López és a 16 esztendős Lamine Yamal is beállt a Barcelonába. A két fiatal közül utóbbi majdnem összehozott egy tizenegyest a katalánok számára, míg előbbi pár perccel később, a 75. percben kiegyenlített egy szép összjátékot követően. 

Ekkor kezdődött a hajrá, ahol az volt a kérdés, ismét fordít-e a Barca. A mezőnyfölény megvolt, de a győztes gól megszerzésére csak a Mallorcának nyílt valódi esélye, amely a ráadásban két ziccert is elpuskázott.  

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ

Mallorca–Barcelona 2–2 (Muriqi 8., Prats 45+3., ill. Raphinha 41., F. López 75.)  

KORÁBBAN
Sevilla–Almería 5–1
(En-Nesziri 7., Lukebakio 8., Suso 38., Lamela 51., Kike Salas 90+2. ill. Luis Suárez 71. – 11-esből)

SZERDA
19.00: Athletic Bilbao–Getafe
19.00: Real Madrid–Las Palmas (Tv: Spíler2)
19.00: Villarreal–Girona
21.30: Cádiz–Rayo Vallecano
21.30: Valencia–Real Sociedad (Tv: Spíler2)

CSÜTÖRTÖK
19.00: Celta Vigo–Alavés
19.00: Granada–Real Betis (Tv: Spíler2)
21.30: Osasuna–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)

Az állás
1. Barcelona 7 5 2 18–8 +10  17
2. Girona 6 5 1 16–7 +9  16
3. Real Madrid 6 5 1 11–6 +5  15
4. Athletic Bilbao 6 4 1 1 11–4 +7  13
5. Atlético Madrid 5 3 1 1 13–5 +8  10
6. Valencia 6 3 1 2 9–6 +3  10
7. Rayo Vallecano 6 3 1 2 7–9 –2  10
8. Real Sociedad 6 2 3 1 12–10 +2  9
9. Cádiz 6 2 2 2 6–8 –2  8
10. Betis 6 2 2 2 6–11 –5  8
11. Sevilla 6 2 1 3 11–9 +2  7
12. Osasuna 6 2 1 3 7–8 –1  7
13. Villarreal 6 2 1 3 9–11 –2  7
14. Getafe 6 2 1 3 8–11 –3  7
15. Mallorca 7 1 3 3 9–12 –3  6
16. Alaves 6 2 4 5–9 –4  6
17. Las Palmas 6 1 2 3 2–4 –2  5
18. Celta Vigo 6 1 1 4 6–10 –4  4
19. Granada 6 1 5 9–17 –8  3
20. Almeria 7 2 5 8–18 –10  2

 

2023.11.11 20:22:54

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Rodrygo csúcsformában játszott, de a mérkőzés és az egész bajnokság egyik legkülönlegesebb gólját Vinícius Júnior szerezte.

2023.11.09 17:14:40

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Diego Simeonét nem egyszerű győzni akarás jellemezte, illetve jellemzi most is, hanem egy azzal határos, beteges kényszer. Olyan ember, akit a saját tábora imád, a riválisokban viszont zsigeri gyűlöletet ébreszt. A sajátjai szemében elkötelezett, bátor és hős, a riválisokéban túlbuzgó, mocskos és kegyetlen, aki, ha kell, szemet szúr ki, vagy övön aluli ütést visz be, ha a bíró nem figyel oda.

2023.11.06 16:13:38

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Az előző idényben a spanyol élvonal legjobbjának választották, és az őszt is kirobbanó formában kezdte.

2023.11.03 22:06:12

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

2023.11.03 21:08:30

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Kezd kirajzolódni, kik lehetnek a következő évtized sztárfutballistái.