La Liga: egy-egy gól és piros lap mindkét oldalon, iksz az Espanyol–Osasunán

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.04. 16:13
null
Braithwaite idénybeli ötösik góljával egyenlített az Espanyol (Fotó: Getty Images)
Nem született döntés az Espanyol és az Osasuna kora délutáni mérkőzésén a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 20. fordulójában.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a vendég pamplonai csapatot dirigálóJagoba Arrasate: a baszk mester a 192. mérkőzésén irányította az Osasunát, így feljött a második helyre a navarrai klub edzőinek örökrangsorában.

A spanyol bajnokság egyik legrosszabb hazai mérlegével rendelkező Espanyol otthonában rendezett találkozón az első félidő hajrájában gyorsultak fel az események. Először Budimir juttatta előnyhöz a vendégeket a 45. percben, majd Pierre-Gabriel és Abde Ezzalzuli esett egymásnak – a játékvezető mindkét játékost sárga lappal „jutalmazta” tettéért, de mivel mindkét esetben ez volt a második, a két csapat 10-10 emberrel vághatott neki a második félidőnek.

A fordulás után az Espanyol mindent megtett az egyenlítésért, aminek meg is lett a jutalma: az 59. percben Martin Braithwaite kotorta a hálóba a labdát és beállította az 1–1-es végeredményt.

SPANYOL LA LIGA
20. FORDULÓ
Espanyol–Osasuna 1–1
(Braithwaite 59., ill. Budimir 45.)
Kiállítva: Pierre-Gabriel 45+4., ill. Ezzalzuli 45+4.

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Athletic Bilbao–Cádiz 4–1 (Sancet 10., 34., 74., Yeray Álvarez 44., ill. Escalante 25.)

KÉSŐBB JÁTSSZÁK
16.15: Elche–Villarreal (Tv: Spíler2)
18.30: Atlético Madrid–Getafe (Tv: Spíler2)
21.00: Real Betis–Celta Vigo (Tv: Spíler2)

Az állás
1. Barcelona 19 16 2 1 39–7 +32 50
2. Real Madrid 19 14 3 2 40–16 +24 45
3. Real Sociedad 19 12 3 4 28–18 +10 39
4. Atlético Madrid 19 10 4 5 28–16 +12 34
5. Villarreal 19 9 4 6 21–14 +7 31
6. Betis 19 9 4 6 21–16 +5 31
7. Athletic Bilbao 20 8 5 7 29–21 +8 29
8. Rayo Vallecano 19 8 5 6 25–22 +3 29
9. Osasuna 20 8 5 7 19–19 0 29
10. Mallorca 19 7 4 8 15–18 –3 25
11. Almeria 19 6 4 9 23–29 –6 22
12. Girona 19 5 6 8 26–29 –3 21
13. Sevilla 19 5 6 8 21–26 –5 21
14. Espanyol 20 4 9 7 24–30 –6 21
15. Valencia 19 5 5 9 25–23 +2 20
16. Celta Vigo 19 5 5 9 18–29 –11 20
17. Valladolid 19 6 2 11 14–28 –14 20
18. Cádiz 20 4 7 9 15–33 –18 19
19. Getafe 19 4 5 10 16–26 –10 17
20. Elche 19 6 13 12–39 –27 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik