La Liga: Bordalás vereséggel tért vissza a Getafe kispadjára

Vágólapra másolva!
2023.04.30. 20:29
null
Az Espanyol nyolc nyeretlen mérkőzés után ünnepelhetett győzelmet (Fotó: Getty Images)
A Villarreal 3–1-es győzelmet aratott hazai pályán a Celta Vigo ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójában. Az ezt követő találkozón az Espanyol 1–0-ra nyerte meg a Getafe elleni meccsét.

VILLARREAL–CELTA VIGO 3–1

Nicolas Jackson vette hátára a Villarrealt a Celta elleni mérkőzés elején: a 21 lves szenegáli középpályás tíz perc alatt két gólt lőtt a vigói kapuba. A 26. percben Dani Parejo tizenegyest rontott, ezt pedig három perccel később góllal büntette a galíciai együttes: a télen igazolt norvég csatár, Strand Larsen lőtte ki a hazai kapu bal alsó sarkát.

A második félidőben az egyenlítésért támadott és kinyílt a Celta – Pepe Reina ziccerben mentett hatalmasat –, ezt pedig góllal büntette a „Sárga Tengeralattjáró”: a csereként beállt középpályás, Ramón Terrats első találatát jegyezte tétmérkőzésen.

A Celta ezt követően már nem tudott megújulni, a Villarreal pedig a megszerzett pontokkal megelőzte a Barcelonában elbulkó Betist és feljött a tabella 5. helyére.

ESPANYOL–GETAFE 1–0

A Luis García vezette „papagájok” végig jobban játszottak a Getafénél és többször is gólt szerezhettek volna – a házi gólfelelős Joselu tizenegyese végül elégnek bizonyult, a visszatérő Pepe Bordalás nem elsőre nem tudta kirángatni a madridi „kékeket” a kiesőzónából.

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
Villarreal–Celta Vigo 3–1
(N. Jackson 2., 12., Terrats 70., ill. Larsen 29.)
Espanyol–Getafe 1–0 (Joselu 38. – 11-esből.)

KÉSŐBB
21.00: Real Valladolid–Atlético Madrid (Tv:Spíler2)

HÉTFŐN
19.00:
Mallorca–Athletic Bilbao(Tv:Spíler2)
21.00:
Sevila–Girona (Tv:Spíler2)

SZOMBATON
FC Barcelona–Real Betis 4–0
Real Madrid–Almeria 4–2
Elche–Rayo Vallecano 4–0

PÉNTEKEN
Osasuna–Real Sociedad 0–2

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 32 25 4 3 59–11 +48 79
2. Real Madrid 32 21 5 6 69–30 +39 68
3. Atlético Madrid 32 20 6 6 55–25 +30 66
4. Real Sociedad 32 17 7 8 41–29 +12 58
5. Villarreal 32 16 5 11 46–33 +13 53
6. Betis 32 14 7 11 39–37 +2 49
7. Athletic Bilbao 31 13 7 11 42–31 +11 46
8. Osasuna 32 12 8 12 29–34 –5 44
9. Rayo Vallecano 32 11 10 11 38–41 –3 43
10. Girona 31 11 8 12 48–45 +3 41
11. Sevilla 31 11 8 12 38–45 –7 41
12. Mallorca 31 11 7 13 30–34 –4 40
13. Celta Vigo 32 10 9 13 38–45 –7 39
14. Cádiz 32 8 11 13 25–44 –19 35
15. Valladolid 32 10 5 17 29–55 –26 35
16. Valencia 32 9 6 17 35–39 –4 33
17. Almeria 32 9 6 17 40–57 –17 33
18. Getafe 32 7 10 15 29–42 –13 31
19. Espanyol 32 7 10 15 38–53 –15 31
20. Elche 32 3 7 22 24–62 –38 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik