La Liga: a Betis győzelemmel hangolt a Ferencvárosra

K. T. I./MTIK. T. I./MTI
2021.11.21. 23:17
null
Remekelt a Betis (Fotó: AFP, archív)
A Real Sociedad döntetlent játszott a Valencia elleni rangadón, így nem tudta megőrizni a fordulót megelőzően listavezetői pozícióját. A Betis 3–0-ra nyert Elchében a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 14. fordulójának vasárnapi játéknapján.

 

A vendégcsapat az első félidő közepén már háromgólos előnyben volt – Juanmi, Willian Jose és Fekir talált be –, majd a találkozót emberhátrányban fejezte be, mivel Hector Bellerínt a 68. percben kiállították (0–3).

Az Elche sorozatban hatodik bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen, a sevillai gárda pedig ezt megelőzően két fordulóban úgy kapott ki, hogy gólt sem szerzett.

Az Elche edzőjét, Fran Escribát a mérkőzést követően felmentették feladatköréből.

A Betis legközelebb csütörtökön, az Európa-ligában lép pályára, a nulla ponttal csoportutolsó Ferencvárost fogadja.

A 14. fordulót megelőzően még az élen álló, ám a Real Madrid és a Sevilla pontszerzése után visszacsúszó Real Sociedad a Valencia elleni rangadó megnyerésével állhatott volna vissza a tabella élére. A küldetés nem sikerült. Hiába birtokolta jóval többet a labdát a baszk csapat, a helyzetek befejezésénél pontatlannak bizonyult, a Valencia eközben kevesebb lehetőségéből is legalább annyira veszélyes tudott lenni a kapura. Igaz, végül mindkét csapat pont ugyanolyan hatékonysággal zárta a meccset: egyetlen gólt sem tudtak szerezni. Ennek pedig Madridban örülhetnek a legjobban... 0–0

A Sociedad az utolsó 20 percet emberhátrányban futballozta végig.

A játéknap kora délutáni meccsén a Getafe 4–0-ra kiütötte a a Cádizt, ezzel elmozdult az utolsó helyről a bajnoki tabellán.

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Getafe–Cádiz 4–0 (Mathias Olivera 7., Cuenca 60., Ünal 81., Jaime Mata 90+4.)
Granada–Real Madrid 1–4 (Luis J. Suárez 34., ill. Asensio 19., Nacho 25., Vinicius Junio 56., F. Mendy 76.)
Elche–Betis 0–3 (Juanmi 12., Willian José 24., Fekir 27.)
Real Sociedad–Valencia 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 13 9 3 1 32–14 +18 30
2. Real Sociedad 14 8 5 1 19–10 +9 29
3. Sevilla 13 8 4 1 23–9 +14 28
4. Atlético Madrid 13 7 5 1 22–13 +9 26
5. Betis 14 7 3 4 22–17 +5 24
6. Barcelona 13 5 5 3 20–15 +5 20
7. Rayo Vallecano 13 6 2 5 19–14 +5 20
8. Athletic Bilbao 13 4 7 2 11–8 +3 19
9. Osasuna 14 5 4 5 14–18 –4 19
10. Valencia 14 4 6 4 21–20 +1 18
11. Espanyol 14 4 5 5 14–14 0 17
12. Villarreal 13 3 7 3 15–13 +2 16
13. Mallorca 13 3 6 4 13–19 –6 15
14. Alavés 13 4 2 7 10–17 –7 14
15. Celta Vigo 14 3 4 7 14–18 –4 13
16. Cádiz 14 2 6 6 12–23 –11 12
17. Granada 13 2 5 6 12–20 –8 11
18. Elche 14 2 5 7 11–20 –9 11
19. Getafe 14 2 3 9 10–19 –9 9
20. Levante 14 7 7 12–25 –13 7

 

Legfrissebb hírek

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
5 órája

De Jong megsérült a Barca edzésén, több mint egy hónapot hagy ki

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 18:32

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.02.24. 17:23

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:15

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:05

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Eddig tartott a madridiak tökéletes La Liga-menetelése Álvaro Arbeloa irányításával

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 23:00
Ezek is érdekelhetik