Eurofutball: a Barca korábbi alapembere a Mallorca új edzője

2015.06.20. 16:01
A Barcelona korábbi válogatott játékosát, Albert Ferrert nevezték ki szombaton a spanyol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő RCD Mallorca vezetőedzőjévé.

A Mallorca 16 évnyi ott tartózkodás után 2013-ban esett ki a spanyol élvonalból, és bár a legutóbbi két szezonban a másodosztályban sem remekelt – másfél év alatt hat edzőt „fogyasztott el" –, a következő kiírás végén szeretne feljutni, hogy méltóképpen ünnepelhesse meg alapítása 100. évfordulóját.

E nagy feladat megoldásának fő felelőse lett a 45 esztendős Albert „Chapi” Ferrer, a játékosként a Barcelonával sok mindent – többek között Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) – nyerő jobbhátvéd, akinek tavaly sikerült a Córdobát az élvonalba kormányoznia. Ott azonban már nem ment a csapatnak, és a trénert októberben elbocsátották.

Az edzői pályát 2010-ben kezdő Ferrer rövid ideig a holland Vitesse szakvezetője is volt.

Érdekesség, hogy Ferrer az egyik korábbi barcelonai csapattársát, Miquel Solert váltja a Mallorca kispadján.

Legfrissebb hírek

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
11 órája

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34

„Korábban sok észrevétlen futásom volt, Pedri viszont mindent lát” – Gordon könnyen alkalmazkodott a Barcelona játékához

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 17:42

„Nemcsak Argentína mond köszönetet neked, hanem az egész világ” – csapattársai búcsúztak Messitől

Minden más foci
2026.10.07. 09:28

Barcelonában Raphinháért aggódnak, aki a Real Madrid klasszis kapusát is lenyűgözi

Spanyol labdarúgás
2026.10.02. 11:57

Negreira-ügy: közleményben védte meg magát a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 19:17

Negreira-ügy: az UEFA vizsgálja a Real Madrid 50 ezer oldalas beadványát a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 17:53