Betis: „Mindenre nyitott vagyok” – Van der Vaart a jövőjéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.01. 09:50
Rafael van der Vaart, a spanyol élvonalbeli Betis Ferencvárossal szóba hozott holland labdarúgója elmondta, rendszeres játéklehetőségre vágyik.

Mint ismert, a Nemzeti Sport Online külföldi forrásokból megtudta, hogy bár valóban volt egyeztetés a középpályással, egyelőre nem valószínű, hogy a Fradihoz szerződne, mert a magyar klub megközelítőleg sem tudna olyan fizetést biztosítani neki, mint a Betis, amelynél 1.2 millió eurót kap évente.

„Egyértelműen nincs még vége a játékos-pályafutásomnak – idézi a Voetbal International Van der Vaartot, aki a Betisben csupán kilenc tétmeccsen játszott a 2015–2016-os szezonban. – Amíg bírok, játszani akarok. Hallottam a pletykákat, hogy nincs rendben az erőnlétem és rendszeresen megsérülök, de ez nem igaz. Voltak gondok a bokámmal, de rendbe jöttem, és mindent megtettem, hogy játszhassak. Nem tudom, miért nem kaptam több esélyt.”

A 33 éves középpályás tavaly visszatérhetett volna nevelőklubjához, az Ajaxhoz, de a Betist választotta.

„Nem tudom, valaha játszok-e még az Ajaxban, de kétségkívül jó lenne. Futballozni akarok, ez a legfontosabb. Mindenre nyitott vagyok. Az se érdekel, ha a másodosztályban játszok, amíg rendszeresen pályán lehetek. Anyai ágon félig spanyol vagyok, ezért igazoltam a Betishez, amelynek ígéretes tervei voltak, a stadion pedig hétről hétre megtelik. Ráadásul a holland válogatottba is vissza akartam kerülni. A Betis nagyszerű klub, egyeztetünk a jövőről.”

A Ferencvárossal hírbe hozott holland játékos a Varagidsnek azt is elmondta, lehet, marad a Betisben.

„Nem vagyok olyan típus, aki évekig nem csinál semmit, és csak számolja a pénzét. Nem ideális a helyzetem, remélem, hamar megoldást találunk. Ha a nyáron nem lesz ajánlatom más klubtól, akkor maradok a Betisben, még két évig érvényes szerződésem van.” a Nemzeti Sport Online külföldi forrásokból megtudta, hogy bár valóban volt egyeztetés a középpályással, egyelőre nem valószínű, hogy a Fradihoz szerződne, mert a magyar klub megközelítőleg sem tudna olyan fizetést biztosítani neki, mint a Betis, amelynél 1.2 millió eurót kap évente.

„Egyértelműen nincs még vége a játékos-pályafutásomnak – idézi a Voetbal International Van der Vaartot, aki a Betisben csupán kilenc tétmeccsen játszott a 2015–2016-os szezonban. – Amíg bírok, játszani akarok. Hallottam a pletykákat, hogy nincs rendben az erőnlétem és rendszeresen megsérülök, de ez nem igaz. Voltak gondok a bokámmal, de rendbe jöttem, és mindent megtettem, hogy játszhassak. Nem tudom, miért nem kaptam több esélyt.”

A 33 éves középpályás tavaly visszatérhetett volna nevelőklubjához, az Ajaxhoz, de a Betist választotta.

„Nem tudom, valaha játszok-e még az Ajaxban, de kétségkívül jó lenne. Futballozni akarok, ez a legfontosabb. Mindenre nyitott vagyok. Az se érdekel, ha a másodosztályban játszok, amíg rendszeresen pályán lehetek. Anyai ágon félig spanyol vagyok, ezért igazoltam a Betishez, amelynek ígéretes tervei voltak, a stadion pedig hétről hétre megtelik. Ráadásul a holland válogatottba is vissza akartam kerülni. A Betis nagyszerű klub, egyeztetünk a jövőről.”

A Ferencvárossal hírbe hozott holland játékos a Varagidsnek azt is elmondta, lehet, marad a Betisben.

„Nem vagyok olyan típus, aki évekig nem csinál semmit, és csak számolja a pénzét. Nem ideális a helyzetem, remélem, hamar megoldást találunk. Ha a nyáron nem lesz ajánlatom más klubtól, akkor maradok a Betisben, még két évig érvényes szerződésem van.”

Legfrissebb hírek

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
23 perce

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
52 perce

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
2 órája

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
5 órája

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
5 órája

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

A Ferencváros a Real Madriddal játszhat, de még nincs megegyezés – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19