Barcelona: heves füttykoncerttel „köszöntötték” Umtitit

Cs. B.Cs. B.
2021.08.30. 13:08
null
Samuel Umtiti nem akar távozni a Barcától (Fotó: AFP)
Samuel Umtiti nem lopta be magát a Barca-szurkolók szívébe, és ezt a tudtára is adták: a katalán klub vasárnapi, Getafe elleni spanyol bajnoki mérkőzésén (amelyen az FC Barcelona hazai pályán 2–1-re győzött) hangos füttyszó hallatszott a lelátóról, amikor a francia védőt elküldte Ronald Koeman vezetőedző melegíteni.

 

Habár az FC Barcelona anyagi nehézségei miatt megválna Samuel Umtititől, minden jel arra utal, hogy a 27 éves játékos marad a klubnál, mivel nem áll szándékában távozni.

Umtitinek 2023-ig szól a szerződése a „gránátvörös-kékeknél”, s a Mundo Deportivo információi szerint ő a csapat egyik legjobban kereső játékosa.

A Barca-szurkolók már korábban is kifütyülték a védőt, amiért nem akar távozni a klubtól, de a vasárnapi Getafe elleni bajnokin újra tudtára adták a nemtetszésüket – Koeman a 75. percben elküldte Umtitit melegíteni, a szurkolók pedig heves füttykoncerttel fogadták.

 


 

Legfrissebb hírek

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
5 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
10 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
19 órája

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35