Barcelona: Nem voltunk a topon a Valladolid ellen – Koeman

Vágólapra másolva!
2021.04.06. 12:44
null
Koeman hétfő esti programja (Fotó: AFP)
Ronald Koeman, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona holland vezetőedzője képesnek tartja csapatát arra, hogy a La Ligából hátralévő kilenc meccsét egyformán megnyerje – közölte az MTI.

Az FC Barcelona vezetőedzője azt követően fogalmazott így, hogy a 29. forduló hétfői mérkőzésén csapata 1–0-ra legyőzte otthon a Valladolidot. Ronald Koeman kiemelte: ezúttal nem voltak kellően frissek, amit szerinte a válogatott meccsek miatt beiktatott bajnoki szünet okozott. Hozzátette: ha ismét korábbi teljesítményükre lesznek képesek, akkor meg tudják nyerni az összes mérkőzésüket a bajnoki idényben.

„A hétfői találkozónk azonban emlékeztetett minket arra, hogy mindig a legjobb játékunkat kell nyújtanunk, és végig koncentráltnak kell maradnunk a meccseken. Nem kezdtünk jól, de a második félidőre feljavultunk. Változtattunk a taktikán, és volt néhány cserénk, ami után már sokkal jobban játszottunk” – mondta.

A Valladolid elleni meccsen a szerencsével sem álltak hadilábon a katalánok: a vendégeknek volt kapufájuk, Jordi Alba tizenhatoson belüli kezezését nem ítélték szabálytalannak, illetve 11 perccel a vége előtt, még gól nélküli állásnál a Barca emberelőnybe került. Koeman szerint értékelendő, hogy végig bíztak a három pont megszerzésében, és tettek is azért.

„Nem voltunk a topon, de néha tudni kell megszenvedni a győzelemért. Végül megérdemelten nyertünk” – nyilatkozta. Kiemelte: fontos volt, hogy egy pontra megközelítsék az éllovas Atlético Madridot – amely vasárnap 1–0-ra kikapott a Sevilla otthonában –, és visszaelőzzék a Real Madridot, illetve megőrizzék a címvédővel szembeni kétpontos előnyüket. A holland tréner szerint a bajnokság döntő szakaszában vannak, és az aranyéremért zajló versengés végig izgalmas marad.

Az FC Barcelona legközelebb szombaton a Real Madridnál vendégeskedik a La Ligában, és amennyiben megnyeri az idegenbeli el Clásicót, úgy legalább egy napra kétpontos előnnyel biztosan a tabella élére ugrik, mert az Atlético csak vasárnap látogat a Betishez.

SPANYOL LA LIGA
29. FORDULÓ

Barcelona–Valladolid 1–0 (O. Dembélé, 90.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Atlético Madrid 29 20 6 3 51–19 +32 66
2. FC Barcelona 29 20 5 4 68–24 +44 65
3. Real Madrid 29 19 6 4 51–23 +28 63
4. Sevilla 29 18 4 7 40–21 +19 58
5. Villarreal 29 11 13 5 42–31 +11 46
6. Betis 29 14 4 11 39–42 –3 46
7. Real Sociedad 28 12 9 7 44–28 +16 45
8. Celta Vigo 29 9 10 10 38–44 –6 37
9. Granada 29 10 6 13 34–49 –15 36
10. Athletic Bilbao 28 9 8 11 38–32 +6 35
11. Levante 29 8 11 10 36–39 –3 35
12. Valencia 29 8 9 12 35–40 –5 33
13. Cádiz 29 8 8 13 26–45 –19 32
14. Osasuna 29 7 10 12 23–35 –12 31
15. Getafe 29 7 9 13 22–33 –11 30
16. Valladolid 29 5 12 12 26–39 –13 27
17. Elche 29 5 11 13 26–43 –17 26
18. Huesca 29 4 12 13 28–44 –16 24
19. Eibar 29 4 11 14 22–35 –13 23
20. Deportivo Alavés 29 5 8 16 24–47 –23 23

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik