Barcelona: Motiválni kell magunkat, hogy a második helyen végezzünk – Xavi

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.25. 10:49
null
Xavi szerint a második hely megszerzéséért is motiváltnak kell lenni (Fotó: AFP)
Vezetőedzője, Xavi szerint a Barcelona labdarúgócsapatának motiváltnak kell lennie ahhoz, hogy biztosítsa második helyét a spanyol bajnokságban – írja az MTI.


A tréner azt követően hangsúlyozta ezt, hogy együttese vasárnap 1–0-ra kikapott otthon a Rayo Vallecanótól, múlt hétfőn pedig – szintén saját pályáján – ugyanennyire a Cádiztól.

Az éllovas Real Madrid 15 ponttal előzi meg a katalán csapatot és már csak egy kell neki ahhoz, hogy meglegyen az újabb bajnoki címe. A Barcelona a második helyen áll, ugyanúgy 63 pontja van, mint a Sevillának, a címvédő Atlético Madrid pedig 61-gyel követi őket.

„Megértem, hogy a szurkolóknak és a játékosoknak sem annyira motiváló a második helyért küzdeni, de be kell jutnunk a Bajnokok Ligájába, a következő idényben hallani szeretnénk a Bajnokok Ligája zenéjét. Nagy a tét. A Barcelona története arról szól, hogy elsők leszünk, de meg kell értenünk (a helyzetet) és motiválni kell magunkat, hogy a második helyen végezzünk” – hangsúlyozta Xavi.

A két hazai bajnoki vereséget megelőzően az Európa-ligában is kikapott saját közönsége előtt a Barcelona – az Eintracht Frankfurttól 3–2-re –, ezzel a negyeddöntőben búcsúzott a sorozattól.

SPANYOL LA LIGA
21. FORDULÓ
BARCELONA–RAYO VALLECANO 0–1 (0–1)
Barcelona,
Camp Nou. Vezette: Díaz de Mera
BARCELONA:
Ter Stegen – Dest (Lenglet, a szünetben), Araújo, E. García (A. Traoré, 71.), Alba – F. de Jong (Nico, 60.), Busquets, Gavi – O. Dembélé, Aubameyang (L. de Jong, 71.), F. Torres (Depay, 60.). Vezetőedző: Xavi
RAYO VALLECANO:
Dimitrijevszki – Balliu, Maras, Catena, F. García – Valentín, Comesana (Ciss, 56.) – Palazón, U. López, Á. García – Nteka (S. Guardiola, 56.). Vezetőedző: Andoni Iraola
Gólszerző:
Á. García (7.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 33 24 6 3 69–29 +40 78
2. Barcelona 33 18 9 6 61–33 +28 63
3. Sevilla 33 17 12 4 49–27 +22 63
4. Atlético Madrid 33 18 7 8 59–39 +20 61
5. Betis 33 17 6 10 56–38 +18 57
6. Real Sociedad 33 15 10 8 32–31 +1 55
7. Villarreal 33 14 10 9 53–31 +22 52
8. Athletic Bilbao 33 12 12 9 39–34 +5 48
9. Osasuna 33 12 8 13 34–44 –10 44
10. Valencia 33 10 12 11 44–48 –4 42
11. Rayo Vallecano 33 11 7 15 34–38 –4 40
12. Celta Vigo 33 10 9 14 36–37 –1 39
13. Espanyol 33 10 9 14 37–45 –8 39
14. Elche 33 10 8 15 36–44 –8 38
15. Getafe 33 8 11 14 31–37 –6 35
16. Mallorca 33 8 8 17 29–54 –25 32
17. Cádiz 33 6 13 14 29–46 –17 31
18. Granada 33 6 12 15 36–56 –20 30
19. Levante 33 5 10 18 41–65 –24 25
20. Alavés33672026–55–2925

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik