Barca: Koeman felhívta Suárezt, nem számít rá – sajtóhír

M. D.M. D.
2020.08.24. 14:04
null
Úgy tűnik, Luis Suáreznek nincs maradása Barcelonában (Fotó: AFP)
A RAC1 rádióadó exkluzív információi szerint Ronald Koeman, az FC Barcelona labdarúgócsapatának új vezetőedzője hétfőn reggel telefonon közölte Luis Suárezzel, az együttes uruguayi támadójával, hogy nem szerepel a tervei között.

A 34. életévét januárban betöltő uruguayi klasszis – aki a 2019–2020-as idényben minden sorozatot figyelembe véve 36 tétmérkőzésen 21 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott – néhány nappal ezelőtt az El Paísnak adott nyilatkozatában még azt mondta, egyelőre senki sem tájékoztatta őt arról, hogy nélküle képzelik el a jövőt, és örömmel venné, hogy ha ilyen döntés születik, akkor azt valamelyik illetékes vele is közölné.

Nos, a RAC1 úgy tudja, erre hétfő reggel sor került, amikor Ronald Koeman vezetőedző felhívta Suárezt, hogy nem számít rá.

A katalán rádióadó arról számolt be, következő lépésként az FC Barcelona vezetői felveszik a kapcsolatot Suárez ügyvédeivel, hogy tárgyaljanak a szerződésbontás feltételeiről.

Suárez pótlására Koeman és a klub Lautaro Martínezt, az Internazionale argentin csatárát szeretné megvásárolni, de a spanyol sportsajtóban lehetett már olvasni Memphis Depay lehetséges érkezéséről is.

Koeman állítólag Jordi Albával is beszélt már, neki azt mondta, hogy ha visszanyeri a legjobb formáját, akkor továbbra is fontos játékosként tekint rá.

A Mundo Deportivo vasárnap arról írt, Suárez mellett Ivan Rakitic, Arturo Vidal és Samuel Umtiti is átadólistára került, a francia középhátvédért azonban egyelőre egyetlen ajánlat sem futott be.

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17