Női röplabda KeL: elődöntőbe jutott a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2023.01.24. 19:35
null
Fotó: Imre György, Békés Megyei Hírlap
A Békéscsaba biztosította elődöntős helyét a női röplabda Közép-európai Ligában, miután az alapszakasz keddi játéknapján 3:0-ra nyert Linzben.

 

A Békéscsaba eddigi három mérkőzésén mindössze egy játszmát vesztett a regionális sorozatban, így listavezetőként várta a két mérkőzésen egy-egy győzelmet és vereséget jegyző Linz elleni idegenbeli összecsapást.

A keddi mérkőzés az esélyeknek megfelelően alakult: ugyan az osztrák együttes az első és a második szettben is sokáig remekül tartotta a lépést a magyar csapattal, a játékrészek hajrájában a BRSE rutinos légiósai, a bolgár Vasziljeva és a szerb Drpa pontjaival mindkettőt megnyerte.

A harmadik játszma már simábban alakult, Tóth Gábor tanítványai 73 perc alatt megnyerték a mérkőzést, sikerükkel pedig továbbra is a tabella élén állnak és biztosították elődöntős helyüket.

A magyar csapat szerdán és csütörtökön már Mariborban szerepel, előbb a tavaly ezüstérmes OK Calcit Kamnikkal, majd másnap a másik szlovén együttessel, a legutóbb bronzérmes Nova KBM Branik Mariborral találkozik. A címvédő Vasas Óbuda ebben az idényben nem indult a sorozatban, melynek fináléját március közepén rendezik.

NŐI RÖPLABDA, KÖZÉP-EURÓPAI LIGA
Oberbank Steelvolleys Linz Steg (osztrák)–Swietelsky-Békéscsaba 0:3
(–20, –19, –17)
Linz, 26 néző. V: Schimpl, Jurácek.
LINZ: Hohenauer 5, Maass 1, Vera 3, Botkin 12, Pavlová 3, Kekauoha 10. Csere: Hager (liberó), Trathnigg 1, Serramelera 1, Ubiparip 3, Mehlem 2. Vezetőedző: Facundo Morando.
BÉKÉSCSABA: Glemboczki 9, Pintér 7, Bagyinka 2, Vaszileva 18, Bodnár 6, Drpa 15. Csere: Kertész (liberó), Szatmári. Vezetőedző: Tóth Gábor.
MESTERMÉRLEG
Facundo Morando: – Gratulálok a Békéscsabának, jól játszottak, de mi is megkönnyítettük a dolgukat néhány hibával. Ennyi rontás nem fér bele egy ilyen erős csapat ellen.
Tóth Gábor: – Fontos volt a jó kezdés, hiszen nagyon nehéz hét áll előttünk. A legfontosabb az volt, hogy megszerezzük a három pontot és ez sikerült.

Az állás: 1. Swietelsky-Békéscsaba 12 pont/4 mérkőzés (12:1 szettarány), 2. Mladost Zagren 9/4 (10:5), 3. Prometej Dnipro 5/3 (6:5), 4. Branik Maribor 5/4 (8:9), 5. Calcit Kamnik 3/1 (3:0), 6. Steelvolleys Linz 2/3 (4:8), 7. Marina Kastela 0/5 (0:15)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik