Rio 2016: A végét már nem szeretnénk elrontani – Verrasztó D.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.18. 12:33
null
Verrasztó Dávid szerint csak magára kell figyelnie (Fotó: MTI/Kovács Anikó)
Megnyerte májusban a 400 vegyest a londoni Európa-bajnokságon, így megvédte a címét, pedig egy buta sérülés miatt viszonylag sokat ki kellett hagynia a verseny előtt. A tavalyi, kazanyi világbajnokságon szerzett ezüstérme után persze az Eb-arany majdhogynem elvárt volt tőle. Olimpián viszont még nem úszott döntőt, így Verrasztó Dávid elsődleges célja a fináléba jutás – minden más csak ez után következik.

 

Verrasztó Dávid 27 éves, mégis, a riói „csak” a második olimpiája lesz. Pekingbe utazhatott volna, de mert tartalékként tehette volna mindezt meg, inkább itthon maradt. A londoni játékokat pedig szívesen kitörölné az emlékezetéből, hiszen a nagy álom, az olimpiai döntő nem jött össze. Rióban bőségesen kárpótolhatja magát...

– Célegyenesbe fordultunk.
– Így bizony. Június végén, a római Hét Domb versenyen elég jól úsztam, ami egyértelműen mutatja, hogy tettünk munkát elég rendesen a felkészülésbe, és a végét már nem szeretnénk elrontani – válaszolta Verrasztó Dávid. – Végre szeretnénk egy olyan utolsó etapot csinálni, amelyről elmondhatjuk, hogy százszázalékos.

HÁROM ELLENFÉL
Hagino Koszuke (japán): Vezeti az idei világranglistát 400 méter vegyesen, ráadásul az egyetlen úszó a mezőnyben jelenleg, aki ebben az esztendőben 4:09 alá tudott kerülni (4:08.85). A tavalyi, kazanyi világbajnokságot sérülés miatt kénytelen volt kihagyni – 50 méteres világversenyen még nincs aranyérme, így duplán motivált.
Daija Szeto (japán): A japán válogatón ugyan kikapott Hagino Koszukétól, de ez nem biztos, hogy bármit is jelent. Merthogy például a 2013-as barcelonai világbajnokságon simán megverte 400 vegyesen, aztán a címét tavaly, Kazanyban megvédte – a két verseny közti rövid pályás dohai vb-n is nyert, és verte meg honfitársát.
Chase Kalisz (amerikai): Aki megnyeri az amerikai válogatót úgy, hogy a vert mezőnyben többek között Ryan Lochte is ott van, ráadásul nem is rossz idővel (4:09.54), azt egyértelműen esélyesként kell kezelni. Kaliszt Verrasztó Dávid a tavaly vb-n elképesztő csatában verte a 400 vegyes utolsó méterein, így lett a magyar ezüst-, az amerikai pedig bronzérmes Kazanyban.

– Merthogy az előző hónapok kapcsán mindezt kijelentheti?
– Erről az évről egy rossz szót sem tudok mondani. Illetve mégis: hibáztam áprilisban, amikor elszenvedtem azt a sérülést gokartozás közben. Emiatt még mindig szidom magam, hiszen azzal majdnem keresztülhúztam a számításainkat. Ezt leszámítva viszont tényleg minden úgy történt, ahogyan azt szerettük volna.

– Az utolsó hetek viszont elég nagy feszültségben telnek – lehet azt mondani, hogy a felkészülés ezen része mentálisan sokkal nehezebb, mint fizikailag?
– Igen, valami ilyesmit mondhatunk.

– És hogy viseli ezeket a napokat?
– Maximalista vagyok. Ha hisztizek, az azért van, mert valami nem úgy történik, ahogyan azt szeretném.

– Valamikor a tavasz elején azt mondta, ha Ryan Lochte kijut négyszáz vegyesen az olimpiára, akkor előfordulhat, hogy valamiféle űridővel nyeri meg a számot. Olyannal, amelyre ön biztosan nem képes. Az amerikai viszont ezen a távon lemaradt Rióról.
– Ez nem lepett meg, nem hittem abban, hogy Lochte megcsinálja, hiszen három vagy négy éve nemigen úszott vegyest. Így aztán nagyjából ugyanaz lesz a mezőny Rióban, mint volt tavaly. Nem vagyok esélytelen, ezt nem lehet mondani, csak magamra kell figyelnem, és magamból kihozni a legtöbbet, mert szerintem ez lesz a kulcsa az egésznek az én szempontomból. Hogy végre egyszer száz százalékot nyújtsak a döntőben.

– A kazanyi világbajnokságon nem így volt?
– Visszanéztem az előfutamot és a döntőt is. Délelőtt én voltam a legjobb – tudom, nem akkor kell. Délután viszont, ha százalékosítani kell, azt mondhatom, csak kilencven-kilencvenkét százalékot nyújtottam. Még így is életem legjobbját úsztam a döntőben, jól is versenyeztem, és második lettem, aminek persze baromira örültem. De végre szeretnék egy olyan napot zárni, amikor kétszer is százszázalékos teljesítményt nyújtok. Akkor nem leszek lemaradva a többiektől. Azt nem mondom, hogy nyerek, de versenyben leszek, abból meg lehet bármi.

– Vagyis az a legfontosabb, hogy úgy szálljon ki a medencéből, hogy kiadott magából mindent?
– Ha mondjuk negyedik leszek egy jó időeredménnyel és száz százalékot nyújtok, elégedett leszek. És biztosan nem leszek szomorú. Jussak be a döntőbe, és a finálé után érezzem ezt – ez a legnagyobb vágyam. Persze, mindenki érmet akar, nekem is ez az álmom, de azt semmiképpen sem szeretném érezni a döntő után, hogy több volt bennem.

– Mindez azt is jelenti, hogy csak magára figyel, és nem is igen nézegeti a riválisokat?
– Mindegyiket ismerem, ha kell, megmondom, melyikük hogyan ússza a négyszáz vegyest, az egyes százakat, tudom, hogy a két japán elég erősen fog kezdeni, és az amerikaiak kapcsán is képben vagyok.

– És mi a helyzet a kétszáz vegyessel? Korábban sokszor mondta, túl rövid az a szám önnek.
– Még mindig az kicsit. Ám szerintem a döntő nem elérhetetlen számomra. Nem azt mondom, hogy oda lazán és simán bejutok, de nem elképzelhetetlen. Az viszont biztos, hogy a döntőben nem leszek ott az első ötben. Vagy ha igen, akkor csoda történik…

– A négyszáz vegyest az olimpia első napján rendezik, ha ott jól szerepel, az repíthet a vízben.
– Maradjunk ebben.

A RIÓI PROGRAM
400 méter vegyes

előfutam: augusztus 6.
döntő: augusztus 7. (magyar idő szerint 3 óra)
200 méter vegyes
előfutam: augusztus 10.
középdöntő: augusztus 11. (magyar idő szerint 3 óra)
döntő: augusztus 12. (magyar idő szerint 3 óra)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik