Kezdődik a huszadik

Vágólapra másolva!
2012.04.12. 11:13
Címkék
Bővülő mezőny, mindenre elszánt párosok, nyolc bajnoki futam (ebből három a határainkon túl és egy világkupa-verseny itthon) – izgalmas csatákat ígér tehát a hét végén, Hajdúszoboszlón rajtoló tereprali országos bajnokság.

 

Dakar-győztes a rajtlistán. Nem, nem őrültünk meg, a pénteken kezdődő szoboszlói futamon ugyanis az autós párosokon kívül motorosok is rajtolnak, sőt, itt tartják a motoros-quados Európa-bajnokság egyik futamát, amelyen az előzetes hírek szerint rajthoz áll a 2009-es Dakar quados győztese, Josef Mahacek is. A cseh versenyző eddig ötször diadalmaskodott a világ leghosszabb terepraliversenyén, s a fiatalok elszántságot és küzdeni tudást is tanulhatnak tőle. A mieink közül a tavalyelőtti bajnok Fekete László, valamint a szezonzárón pályafutása első futamgyőzelmét ünneplő Somfai Mátyás küzd a bajnoki címért.

Nem a Dakar-címvédő quados lesz azonban az egyetlen cseh induló a hétvégi viadalon: Miroslav Zapletal (aki 2009-ben magyar bajnoki címet szerzett) mellett Zdenek Porizek és Josef Pelc is állandó résztvevője lesz a hazai futamoknak, s aki ismeri őket, az tudja, egész biztosan nagy konkurenciát jelentenek majd a mieink számára.

Akik közül Fazekas Károly és Horn Albert tavaly hatalmas küzdelemben, megérdemelten hódította el pályafutása első magyar bajnoki címét, amelyet nyilván szeretne megtartani. A szezon elején még a jól bevált BMW X5-öst hajtja, de a műhelyében már készül az új csodafegyver, az X6-os, amelyet várhatóan az idény második felében láthatunk a versenypályákon.

„A kenyér nem lett olcsóbb attól, hogy magyar bajnok lettem, csupán annyi változott, hogy a haverok poénból úgy köszönnek, »Helló bajnok!« Viszont nagyon megtetszett a bajnoknak járó kupa, úgyhogy nem szívesen válnék meg tőle” – mondta Fazekas, aki a hét végén újra összecsaphat a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőssel, amelytől elhódította a bajnoki címet (tavaly az idényzáró futamon, parázs csatában dőlt el kettejük párharca), s amely azóta megjárta a Dakar-ralit. Az Opel-páros eddigi legjobb eredményét érte el a sivatagi show-n, a huszadik helyen végzett, s alighanem azt a majd' 9000 kilométert is tudja majd hasznosítani.

„A Dakar mindig jó alapot nyújt a szezonra, amely számunkra az idén nem lesz teljes. Mindent arra tettünk fel, hogy tisztességesen felkészüljünk a januári, dél-amerikai viadalra, de amelyik hazai viadalon elindulunk, azt meg akarjuk nyerni” – mondta Szalay.

Fazekashoz hasonlóan Korda Erik is mindent megtesz a jubileumi, huszadik magyar terepraliszezonban, hogy ezúttal már tényleg övé legyen a bajnoki cím, miközben Varga Imre új autójával túl van már az olasz világkupa-futamon, tehát ő is bemelegített. A folyamatosan fejlődő és futamról futamra látványosan gyorsuló Lónyai Pál tavaly ötödikként végzett a sorozatban, s a bajnoki rajtig minden percet kihasznált, hogy továbbfejlessze Nissanját, hiszen javulni szeretne, miközben a mezőny egyik nagy alakja, Horváth Béla benzinesre cserélte autójának dízel motorját.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
6 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
6 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
7 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
7 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
7 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik