Simplício célja a scudetto a Romával

2010.07.17. 08:28
null
Fábio Simplício és David Pizarro a következő szezonban egymás oldalán harcolhat (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma nyári igazolása, a brazil Fábio Simplício hiszi, hogy csapata tud még egy helyet javítani előző idénybeli ezüstérmes pozícióján, és az élen végezhet a következő szezonban.
A 30 éves játékos a nyár folyamán a Palermótól érkezett szabadon igazolható játékosként a Romába. A csapat edzőtáborában adott nyilatkozatában Simplício magabiztosan beszélt együttese esélyeiről.

„Meg vagyok győződve róla, hogy a Roma nagyon erős csapat, és még az előző idénybeli helyezésnél is jobban zárhatunk” – kezdte nyilatkozatát a brazil válogatottban eddig egyszer pályára lépő futballista.

„Az Interrel együtt tiszta lappal indulunk a következő szezonban, kezdve az Olasz Szuperkupa-mérkőzéssel, amelyet mindenképpen meg szeretnénk nyerni” – folytatta a brazil.

„Nem úgy jöttem a Romához, hogy mindenképpen játszani fogok. Az első gondolatom az volt, hogy a csapat számára hasznos futballt nyújtsak, amikor Claudio Ranieri vezetőedző lehetőséget ad” – tette hozzá Simplício.

„Játszottam már a középpálya minden posztján, minden szerepkörben, úgyhogy nem lesz probléma” – válaszolta arra a felvetésre, készen áll-e arra, hogy David Pizarro szerepkörében juthat szóhoz.

„Ranieri nagyszerű motivátor, nagyon jó benyomást tett rám” – zárta mondandóját Simplício.
Legfrissebb hírek

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
12 perce

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
13 perce

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
30 perce

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
31 perce

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
42 perce

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
54 perce

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
1 órája

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
1 órája