Serie A: a kolumbiai gólvágónál idén senki sem jobb!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.10. 17:10
A Bologna 1–1-es döntetlent játszott a Genoával az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójában.

A Bolognában nem volt ott a kezdőben Nagy Ádám, aki végül pályára sem lépett, így sorozatban a negyedik bajnokiján kellett a kispadról végignéznie társai produkcióját – a magyar válogatott középpályás a gárda új vezetőedzőjének, Szinisa Mihajlovicsnak az irányítása alatt még egyetlen percet sem kapott a bizonyításra.Nagy Ádám, aki végül pályára sem lépett, így sorozatban a negyedik bajnokiján kellett a kispadról végignéznie társai produkcióját – a magyar válogatott középpályás a gárda új vezetőedzőjének, Szinisa Mihajlovicsnak az irányítása alatt még egyetlen percet sem kapott a bizonyításra.

A másik oldalon Schäfer András, a Genoa friss szerzeménye szintén kerettag volt a meccsen, és ugyancsak nem jutott szóhoz – ebben vélhetően annak is szerepe van, hogy az MTK-tól érkező futballista szombaton végigjátszotta a Primaverában az U19-es alakulat Empoli elleni találkozóját, melyet együttese 2–1-re megnyert. A magyar játékos az 58. percben összeszedett egy sárga lapot.

A 17. percben egy kapushiba után szerzett vezetést a Bologna, Mattia Destro Andrea Poli beadását követően hét méterről fejelhetett a kapuba.

Destro nincs túl jó formában, a támadó 351 nap után volt eredményes az olasz élvonalban – a 27 éves labdarúgó akkor is a Genoa ellen talált be.

A 33. percben szöglet után egyenlítettek a vendégek Lukas Lerager fejesével, a folytatásban pedig már nem esett több gól, a Bologna 1–1-es döntetlent játszott a Genoával, így elmozdult a kiesőzónából.

Az Atalanta a második félidőben fordítva nyert a SPAL ellen (2–1), és „természetesen” Duván Zapata szerezte a győztes találatot, aki 2019-ben már kilencedszer volt eredményes, ezzel Gabriel Jesus (Manchester City) és Edinson Cavani (PSG) mellett ő a topligák legjobbja idén!

A kolumbiai támadó anyaklubja, a Sampdoria viszont nem zárt jó napot, otthon 1–0-ra kikapott az utolsó előtti helyen álló Frosinonétól.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Bologna–Genoa 1–1
(Destro 17., ill. Lerager 33.)
Sampdoria–Frosinone 0–1 (Ciofani 25.)
Atalanta–SPAL 2–1 (Ilicic 57., D. Zapata 79., ill. Petagna 8.)
Torino–Udinese 1–0 (Aina 31.)
Sassuolo–Juventus 0–3 (Khedira 23., C. Ronaldo 70., Can 86.)
Milan–Cagliari 3–0 (Ceppitelli 13. – öngól, Lucas Paquetá 22., Piatek 62.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Parma–Internazionale 0–1 (L. Martínez 79.)
Fiorentina–Napoli 0–0

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Chievo–Roma 0–3
(El Shaarawy 9., Dzeko 18., Kolarov 54.)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Empoli 1–0
(Caicedo 42. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 23 20 3 49–15 +34 63
2. Napoli 23 16 4 3 42–18 +24 52
3. Internazionale 23 13 4 6 32–16 +16 43
4. Milan 23 10 9 4 32–21 +11 39
5. Atalanta 23 11 5 7 50–31 +19 38
6. Roma 23 10 8 5 44–30 +14 38
7. Lazio 23 11 5 7 32–25 +7 38
8. Torino 23 8 10 5 28–22 +6 34
9. Sampdoria 23 9 6 8 39–30 +9 33
10. Fiorentina 23 7 11 5 33–25 +8 32
11. Sassuolo 23 7 9 7 34–36 –2 30
12. Parma 23 8 5 10 24–31 –7 29
13. Genoa 23 6 7 10 30–40 –10 25
14. SPAL 23 5 7 11 20–32 –12 22
15. Cagliari 23 4 9 10 19–34 –15 21
16. Udinese 23 4 7 12 18–31 –13 19
17. Bologna 23 3 9 11 18–35 –17 18
18. Empoli 23 4 6 13 27–45 –18 18
19. Frosinone 23 3 7 13 17–43 –26 16
20. Chievo 23 1 9 13 19–47 –28 9

A Chievótól 3 pont levonva

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
7 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
8 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
11 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51
Ezek is érdekelhetik