Serie A: Dilly ding, dilly dong! – megvan a Sampdoria új edzője

Vágólapra másolva!
2019.10.12. 16:51
null
Claudio Ranieri a Sampdoriánál (Fotó: sampdoria.it)
A Sampdoria labdarúgócsapata hivatalosan is megerősítette, hogy Claudio Ranieri lett az alakulat új vezetőedzője.

 

A Serie A 7. fordulója után az utolsó helyen álló Sampdoria hétfőn menesztette Eusebio Di Francesco vezetőedzőt. Az első számú jelölt a posztra Gennaro Gattuso volt, de ő visszautasította a lehetőséget.

A 67 éves Claudio Ranieri következett a sorban, és ő igent mondott a kétmillió eurós fizetést magába foglaló ajánlatra. A kinevezését a Sampdoria szombat délután a hivatalos honlapján jelentette be – mint olvasható, az olasz tréner 2021 nyaráig kötelezte el magát a klubhoz.

Ranieri az előző idény hajrájában a Románál szintén Di Francesco utódja volt, október 20-án pedig éppen a fővárosi együttes ellen debütálhat a Samp kispadján.

A korábban klubszinten Spanyolországban, Angliában és Franciaországban, szövetségi kapitányként pedig Görögországban is edzősködő Ranierinek a Sampdoria lesz a nyolcadik olasz élvonalbeli csapata a Cagliari, a Napoli, a Fiorentina, a Parma, a Juventus, az Inter és a Roma után.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik