Serie A: a Napoli kiütötte a Laziót, Mertens klubrekordot írt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 22:44
null
Malinovszkij gólja vezetést igen, győzelmet viszont nem ért az Atalantának (Fotó: AFP)
A Roma hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Atalantával az élvonalbeli olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójában. Az esti meccsen a Napoli 5–2-re elintézte a Laziót, három pontra megközelítve a második helyen álló Milant.

 

Aligha az Atalanta az AS Roma kedvenc ellenfele – főleg a fővárosban.

A „farkasok” 2017 augusztusa óta nem tudták legyőzni a bergamói riválist, saját stadionjukban pedig ennél is pocsékabb szériát tudhatnak maguknak: 2014 óta nem nyertek Rómában – hogy ez milyen rég volt, arról sokat elmond, hogy a már négy éve visszavonult klubikon, Francesco Totti is kezdőként lépett pályára azon a találkozón. Azóta hat mérkőzésen maradt nyeretlen az Olimpicóban a Roma...

Az első félidő alapján úgy tűnt, ezúttal a pontszerzés sem jön össze az Európa-liga-indulásért küzdő rómaiak számára, a március óta remek formát futó Ruszlan Malinovszkij a 26. percben szerzett vezetést a vendégeknek (0–1). Az ukrán középpályás az elmúlt szűk két hónapban már nyolc gólban vállalt főszerepet – hármat maga szerzett, ötöt pedig előkészített.

A fordulás után is maradt mezőnyfölényben az Atalanta, Robin Gosens azonban17 perc alatt begyűjtött két sárga lapja fordulópontot jelentett. Az idényben első gólját szerző Bryan Cristante jó 30 méterről lőtte ki a jobb alsót – megérdemelten egyenlített a Roma (1–1).

A hajrában mindkét fél eldönthette volna a találkozót: a csereként beálló Luis Muriel a 90. percben a bergamóiaknak, a Pierluigi Gollini kapust hőssé tévő Jordan Veretout a 93. minutumban a fővárosiaknak szerezhette volna meg a győztes gólt.

A 95. percben Ibanez szintén kisárgázta magát, de ez a meccs végkimenetelét már nem befolyásolta.

A Napoli nagyszerű formában várhatta a Lazio elleni kezdést: Gennaro Gattuso csapata 2021-ben már 43 pontot szerzett, ezzel – ha január 1-je után indult volna csak a bajnokság – holtversenyben az élen állna.

A déliek jó formájából hamar leckét kaptak a rómaiak: Lorenzo Insigne büntetőből már a 7. percben bevette Pepe Reina kapuját (1–0). A Lazio fel sem ocsúdhatott a kapott gólból, és már 2–0 állt az eredményjelzőn – Matteo Politano volt eredményes. A vendégcsapat hiába játszott innentől kezdve agresszívebben, a szünetig kitartott a hazaiak kétgólos előnye.

Azt követően pedig még nőtt is! Az 53. percben Insigne másodszor is betalált, kontra végén remekül tekert Reina kapujába (3–0). A volt csapattársnak esélye sem volt a hárításra. A 65. percben jött Dries Mertens, aki 4–0-ra módosította az eredményt, és történelmet írt: a 33 éves belga befogta a Napoli történetének örökgóllövőlistáján Antonio Vojakot (102 találat).

A 70. percben Ciro Immobile szépített, négy percre rá pedig Szergej Milinkovics-Szavics is gólra váltott egy szabadrúgást – néhány pillanatra felcsillant a felzárkózás reménye a Lazio előtt (4–2). De Victor Osimhen a 80. percben lehűtötte a római kedélyeket, kialakítva az 5–2-es végeredményt.

MERTENS A MÁSIK RÓMAI CSAPAT ELLEN IS VILLOGOTT

 


 

OLASZ SERIE A
32. FORDULÓ
Roma–Atalanta 1–1
(Cristante 75., ill. Malinovszkij 26.)
Napoli–Lazio 5–2
(Insigne 7., 53. – az elsőt 11-esből, Politano 12., Mertens 65., Osimhen 80., ill. Immobile 70., Milinkovics-Szavics 74.)
A KORÁBBI EREDMÉNYEK
Bologna–Torino 1–1(Barrow 25., ill. Mandragora 58.)
Crotone–Sampdoria 0–1(Quagliarella 53.)
Genoa–Benevento 2–2(Pandev 11., 21., ill. Viola 5. – 11-esből, Lapadula 15.)
Juventus–Parma 3–1(Alex Sandro 43., 47., De Ligt 68., ill. Brugman 25.)
Spezia–Internazionale 1–1(Farias 12., ill. Perisic 39.)
Udinese–Cagliari 0–1(Joao Pedro 55. – 11-esből)

Milan–Sassuolo 1–2
(Calhanoglu 30., ill. Raspadori 77., 83.)
Verona–Fiorentina 1–2
(Salcedo 72., ill. Vlahovics 45+2. – 11-esből, Cáceres 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 32 23 7 2 71–29 +42 76
2. Milan 32 20 6 6 60–38 +22 66
3. Juventus 32 19 8 5 64–29 +35 65
4. Atalanta 32 19 8 5 73–39 +34 65
5. Napoli 32 20 3 9 71–37 +34 63
6. Lazio 31 18 4 9 53–46 +7 58
7. Roma 32 16 7 9 56–48 +8 55
8. Sassuolo 32 13 10 9 54–50 +4 49
9. Sampdoria 32 12 6 14 43–46 –3 42
10. Verona 32 11 8 13 40–40 0 41
11. Bologna 32 10 8 14 44–48 –4 38
12. Udinese 32 9 9 14 34–42 –8 36
13. Fiorentina 32 8 9 15 41–53 –12 33
14. Genoa 32 7 12 13 35–48 –13 33
15. Spezia 32 8 9 15 42–60 –18 33
16. Torino 31 6 13 12 46–54 –8 31
17. Benevento 32 7 10 15 35–62 –27 31
18. Cagliari 32 7 7 18 36–54 –18 28
19. Parma 32 3 11 18 33–66 –33 20
20. Crotone 32 4 3 25 38–80 –42 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik