Roma: „Azt hittem, hogy Totti elhibázza a büntetőt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.11. 21:58
Mint arról beszámoltunk, a szakadó eső miatt egy időre félbeszakított AS Roma–Sampdoria mérkőzésen a hazaiak Francesco Totti büntetőjével 3–2-re nyertek. A „farkasok” elnöke, James Pallotta a meccs után elmondta, nem hitt abban, hogy a Roma legendája belövi a 93. percben a tizenegyest.

„Totti? Azt hittem, hogy hibázik, mert nagyon nedves volt a pálya az eső miatt. Egyáltalán nem aggódtam volna emiatt, ha száraz a fű” – mondta a mérkőzés után az elnök, aki kitért a csapat második félidőben mutatott parádés futballjára.

„Ha így futballozunk, mint a második játékrészben, akkor a Juventus és a Napoli sem tud majd megállítani minket” – tette hozzá Pallotta.„Totti? Azt hittem, hogy hibázik, mert nagyon nedves volt a pálya az eső miatt. Egyáltalán nem aggódtam volna emiatt, ha száraz a fű” – mondta a mérkőzés után az elnök, aki kitért a csapat második félidőben mutatott parádés futballjára.

„Ha így futballozunk, mint a második játékrészben, akkor a Juventus és a Napoli sem tud majd megállítani minket” – tette hozzá Pallotta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik