nemzetisport.hu
2019.03.18 19:02 Frissítve: 2019.03.18 20:05

Roma: az elnök szerint nem igaz Monchi állítása a távozásáról

James Pallotta, az AS Roma labdarúgócsapatának elnöke nem érti, miért távozott a klubtól Monchi sportigazgató – mint a gárda első embere mondja, nem igaz az, amivel a szakember indokolta a búcsút.

James Pallotta (jobbra) nem érti, miről beszélt Monchi a távozásakor (Fotó: AFP, archív)

 

Mint ismert, Monchi 2017-ben hagyta ott a Sevillát, hogy aztán Rómában álljon munkába. Szerződése 2021-ig szólt az olasz fővárosban, azonban a közelmúltban felbontották a megállapodást. Az FC Porto elleni BL-búcsút követően Eusebio Di Francescót menesztették a Roma kispadjáról, Monchinak ez adta meg a végső lökést a távozáshoz. A sportigazgató közismerten támogatta Di Francesco munkáját, és mivel kihagyták a döntési folyamatból, úgy érezte, már nincs befolyása a klubnál.

Monchi azóta visszatért korábbi sikerei színhelyére, a Sevillához.

 
Visszatért a Sevillához a Romától távozó sportigazgató 
Monchi szerződést bontott, az Arsenalnál folytathatja

Most megszólalt az ügyben James Pallotta elnök is, aki szerint egyáltalán nem igaz az, amit Monchi állított a távozásakor.

„Az elnök jobbra akart menni, én viszont balra” – olvasható Monchi okfejtése. Pallotta erre reagálva viszont arról beszélt, hogy Monchi állításai nem igazak.

„Nagyon meglepődtem, amikor ezt hallottam Monchitól a sajtótájékoztatóján. Én az első perctől kezdve a legjobbat akartam mindenkiből, az edzőkből és a teljes stábot figyelembe véve. Ahhoz, hogy ez sikerülhessen, mindent biztosítottam Monchi számára. Teljes kontrollt adtam neki, mindenkiről ő döntött, aki az együtteshez érkezett. Ha megnézik az eredményeket, akkor viszont ezek a lépései nem azt mutatják, hogy működik az, amit eltervezett.”

„Novemberben elkezdtek jönni a rossz eredmények, látszódott, hogy az edző nem tudta kihozni a játékosokból azt, amit kellene. Rákérdeztem Monchinál, hogy mi a terve, mivel ő felelt ezekért a dolgokért, de hát nem volt terve. Ez volt novemberben. Azt mondta, hogy a B-terv az, hogy maradjunk az A-tervnél, és az működjön.”

„Úgyhogy ezek után, ha azt hallom tőle, hogy azért ment el, mert mások voltak az elképzelései, mint nekem, akkor kérem szépen, mesélje el nekem, mégis miben jártunk külön utat? Megkért rá, hogy bízzak meg benne, én így tettem és hagytam, hogy tegye, amit jónak lát. Szabad kezet adtam neki, most meg több a sérültünk, mint eddig bármikor, ráadásul veszélybe került, hogy dobogós helyen végezzünk. Ez lenne az első alkalom 2014 óta.”

A SERIE A ÁLLÁSA
  1. Juventus 28 24 3 1 59–19 +40 75
  2. Napoli 28 18 6 4 52–23 +29 60
  3. Internazionale 28 16 5 7 43–24 +19 53
  4. Milan 28 14 9 5 43–26 +17 51
  5. Roma 28 13 8 7 52–39 +13 47
  6. Atalanta 28 13 6 9 57–39 +18 45
  7. Lazio 27 13 6 8 41–29 +12 45
  8. Torino 28 11 11 6 37–26 +11 44
  9. Sampdoria 28 12 6 10 49–38 +11 42
10. Fiorentina 28 8 13 7 43–35   +8 37
11. Genoa 28 8 9 11 34–42   –8 33
12. Parma 28 9 6 13 30–44 –14 33
13. Sassuolo 28 7 11 10 39–47   –8 32
14. Cagliari 28 7 9 12 25–40 –15 30
15. SPAL 28 6 8 14 25–42 –17 26
16. Udinese 27 6 7 14 24–40 –16 25
17. Empoli 28 6 7 15 36–54 –18 25
18. Bologna 28 5 9 14 25–42 –17 24
19. Frosinone 28 3 8 17 21–53 –32 17
20. Chievo 28 1 11 16 21–54 –33 11
A Chievótól három pont levonva
2022.09.18 16:48:47

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Politano találatára Giroud még válaszolt, de Simeone fejes gólja mindent eldöntött.

2022.08.26 23:37:45

Olasz labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Az őrület elkezdődött Délen, az első számú ünnepelt pedig a mesterlövészek versenyét három góllal vezető, eddig jobbal, ballal és fejjel is egyszer betaláló Kvarachelia. Az egyik helyi lap már a Kvaradona becenévvel illette, mások „csak” a Napoli grúz Maradonájaként emlegetik, ez meg azért amennyire elismerő, annyira veszélyes is.

2022.08.10 11:15:04

Olasz labdarúgás H. Á.

Fordulóról fordulóra az olasz bajnokság teljes programja, eredmények, állás.

2022.08.03 13:16:21

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Lemaradt a BL-ről a „La Dea”, több alapember is távozhat a nyáron, ráadásul a Romát, az Intert és a Juvét erősítve.

2022.07.31 09:57:36

Olasz labdarúgás L. PAP ISTVÁN

A milánói Internazionale együttesét 1926 és 1936 között kizárólag magyarok irányították.