Milan: megszerezték az „új Pirlót”, egyelőre kölcsönbe

B. L.B. L.
2020.09.09. 21:10
null
Sandro Tonali a Milanban folytatja a pályafutását (Fotó: acmilan.com)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan a hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette Sandro Tonalit a kieső Bresciától.



A 20 éves középpályást régóta az „új Pirlóként” emlegetik, tehetségét jól jelzi, hogy 2018-ban a másodosztályból kapott válogatott meghívót, tavaly év végén pedig háromszor is pályára léphetett a squadra azzurrában.

Tonalit az elmúlt hónapokban a Juventusszal és az FC Barcelonával is hírbe hozták, de a hétszeres BEK/BL-győztes Milan lett a befutó.

Az előző idényben a Serie A-ban hét gólpasszig jutó futballista kölcsönbe érkezett, vételi opcióval és nyolcas mezben szerepel majd.

A hírek szerint a Milan 10 millió eurót fizet a kölcsönvételért, és további 10-ért véglegesítheti a szerződtetését, ehhez jöhet még 15 millió euró különböző feltételek teljesülésénél, és a jövőbeli eladásból származó 10 százalék is a Bresciát illeti majd meg.

A játékost a városi rivális Inter is szerette volna szerződtetni, de ő óriási Milan-szurkolóként a piros-feketékhez akart igazolni.

„Örömmel jelenthetjük be Sandro Tonali érkezését. Kétségtelenül a nemzetközi labdarúgás egyik legígéretesebb játékosával erősödtünk a személyében. Sandro jól ismeri a klubot, és teljes mértékben osztozik a jövőképünkkel, amit a klubnál együtt kívánunk felépíteni” – köszöntötte új játékosát Ivan Gazidis vezérigazgató.

„Örömmel üdvözölhetjük Sandrót a Milan-családban. Meggyőződésünk, hogy képes lesz fontos szerepet játszani a minél szebb jövő építésében. Remek középpályás tehetség, aki jól képviselheti a klub értékeit” – mondta ezt már Paolo Maldini technikai igazgató.

Nap közben az orvosi vizsgálaton is részt vett már

Card

Legfrissebb hírek

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
11 órája

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34

„Korábban sok észrevétlen futásom volt, Pedri viszont mindent lát” – Gordon könnyen alkalmazkodott a Barcelona játékához

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 17:42

„Nemcsak Argentína mond köszönetet neked, hanem az egész világ” – csapattársai búcsúztak Messitől

Minden más foci
2026.10.07. 09:28

Sergio Navarro: Májusban minden játékos legyen jobb annál, mint amilyen szeptemberben volt

Olasz labdarúgás
2026.10.02. 13:22