Juventus: Ronaldo „tiszteli a szerződését”, de vissza akar térni a Sportinghoz

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.05.03. 15:09
null
Cristiano Ronaldo úgy tervezi, hogy a Sportinghoz igazol 2022-ben? (Fotó: AFP)
Claudio Raimondi, az olasz Sport Mediaset újságírója szerint valószerűtlenek azok a pletykák, melyek szerint Cristiano Ronaldo a nyáron távozna a Juventustól és a Manchester United, a Real Madrid vagy a Paris Saint-Germain szerelését öltené magára. A zsurnaliszta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állítja, a portugál klasszis tiszteletben tartja 2022-ig érvényes torinói szerződését, és csak azt követően áll majd tovább Olaszországból. A 36 éves labdarúgónak állítólag arra is konkrét terve van, hol szeretné folytatni a Juve után.

 

„Ronaldónak megvan az elképzelése a jövőjéről, most pedig első kézből árulhatom el önöknek: ki akarja tölteni a ciklusát a Juventusnál, majd még két évig játszana a Sportingban” – mondta az újságíró a Sport Mediaset Pressing című műsorában.

Raimondi hozzátette, CR feltett szándéka, hogy segítsen a torinóiaknak a legjobb négy között zárni a Serie A 2020–2021-es idényében, és így kvalifikáljanak a Bajnokok Ligája következő kiírásába.

„Cristianónak nincs szándékában elhagyni a Juventust, tiszteleben akarja tartani a 2022-ben lejáró szerződését. Spanyolországba, a Real Madridba való visszatérése nem lehetséges, a Manchester Unitednak pedig a pénzügyi ereje nincs meg a szerződtetéséhez” – tette hozzá Claudio Raimondi.

Ronaldo 2002-ben, mindössze 17 évesen lett a Sporting profija, 25 bajnokival és három góllal később került a Manchester Unitedhoz, amely 12 millió fontos átigazolási díjat fizetett ki érte. Manchesterben 292 tétmeccsen 118, a Real Madridnál 438 találkozón 450, a Juventusban eddig 117 összecsapáson 90 gólja van.

Korábban a Tuttosport írt arról, ha a Juventus lemarad a BL-indulásról, akkor CR már ezen a nyáron klubot vált.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 34 25 7 2 74–29 +45 82
2. Atalanta 34 20 9 5 79–40 +39 69
3. Juventus 34 20 9 5 67–31 +36 69
4. Milan 34 21 6 7 62–41 +21 69
5. Napoli 34 21 4 9 74–38 +36 67
6. Lazio 33 20 4 9 60–49 +11 64
7. Roma 34 16 7 11 58–53 +5 55
8. Sassuolo 34 14 11 9 56–51 +5 53
9. Sampdoria 34 13 6 15 45–47 –2 45
10. Verona 34 11 9 14 41–42 –1 42
11. Udinese 34 10 9 15 39–46 –7 39
12. Bologna 34 10 9 15 47–56 –9 39
13. Genoa 34 8 12 14 40–52 –12 36
14. Fiorentina 34 8 11 15 45–57 –12 35
15. Spezia 34 8 10 16 43–63 –20 34
16. Cagliari 34 8 8 18 40–57 –17 32
17. Torino 32 6 13 13 46–56 –10 31
18. Benevento 34 7 10 17 37–68 –31 31
19. Parma 33 3 11 19 36–70 –34 20
20. Crotone34532642–85–4318
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik