Hollandia: Mindkétszer le kell győznünk a magyarokat - Vorm

2011.03.23. 11:30
Címkék
Michel Vorm, a holland labdarúgó-válogatott kapusa a pénteki, Magyarország elleni Eb-selejtező kapcsán nyilatkozott a Voetbal Internationalnak. Véleménye szerint ezúttal nem lesz könnyű dolguk a mieinkkel.

Mint ismeretes, Maarten Stekelenburg, az első számú kapus ujjtörés miatt nem játszhat a mieink ellen, így minden bizonnyal Vorm védi a holland válogatott kapuját péntek este. Maarten Stekelenburg, az első számú kapus ujjtörés miatt nem játszhat a mieink ellen, így minden bizonnyal Vorm védi a holland válogatott kapuját péntek este.

„Ne gondolják, hogy hirtelen elkezdek pánikolni! Tavaly is én voltam a második számú kapus Stekelenburg mögött. Az én szerepemben mindig készen kell állnod, mert bármikor megeshet, hogy be kell ugranod" – ecsetelte Vorm.

„Tavaly a világbajnokság előtt legyőztük a magyarokat, de nem gondolnám, hogy az a mérkőzés reálisan tükrözte volna az erőviszonyokat. Ugyan nem hiszem, hogy ezúttal is hat egyre nyerünk, de a képességeinket nézve, mind a kétszer győznünk kell" – tette hozzá az Utrecht 27 éves kapusa.

Legfrissebb hírek

Büntetőt hibázott, majd egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a Kisvárda az FTC ellen

Labdarúgó NB I
4 perce

Szumó-vb: két magyar ezüst és egy bronz a felnőttek között, világbajnoki cím utánpótlásban

Egyéb egyéni
10 perce

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
24 perce

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
28 perce

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
44 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
58 perce

Női röplabda: a Veszprém otthonában győzött a Vasas

Röplabda
1 órája

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
1 órája