(Szakra)lábjegyzet: Micky Quinn nyílt levele

Vágólapra másolva!
2015.05.07. 08:05
A nyílt levelek korát éljük. Coloccini után most a Newcastle egykori támadója, a jelenleg félig-meddig újságíróként is dolgozó Micky Quinn...

A nyílt levelek korát éljük. Coloccini után most a Newcastle egykori támadója, a jelenleg félig-meddig újságíróként is dolgozó Micky Quinn írt nyílt levelet, ezúttal pont, hogy a keret jelenlegi tagjainak.Micky Quinn írt nyílt levelet, ezúttal pont, hogy a keret jelenlegi tagjainak.

A korábbi, Valamiért Ismerős Arcok című rovatunk 20. részében bemutatott egykori középcsatár három évet töltött Newcastle-ben, 115 mérkőzésen 59 gólt szerzett. Ugyan túlsúlya miatt néha a hazai oldalról is megkapta (az ellenféltől mindig), a "ki ette meg az összes pitét?" című gúnyoló dalt, de azért a góljai alapján elismerték. Mostanában többször elmondta a véleményét a csapatról, Coloccini nyílt levelére pedig ugyanebben a műfajban válaszolt.

"Kedves Fabricio Coloccini, játékosok és szakmai stáb!


Sosem voltam olyan, aki visszafelé tekint, miközben megy előre, és mondja a véleményét. Tudom, hogy talán nem mindig értetek egyet az ex-játékosként megfogalmazott véleményemmel.

De a klub és az emberek akiket képviseltek, térdre kényszerültek jelen pillanatban.

Nem ismerlek Titeket, de amikor én felhúztam a fekete-fehér mezt és ránéztem a címerre, éreztem ahogy a szőrszálak kezdtek felállni a hátamon, és hogy a szívem kihagy egy ütemet.

És egyébként ez csak az volt, amikor felvettem a mezt, képzeljétek el mit éreztem, amikor gólt lőttem a St. James 'Parkban.

Igazából még mindig elfog a bizsergés, ha rá gondolok.

Jelenleg szerintem a 2009-es Villa Parkbeli kiesés óta nem voltak ennyire mélyen a szurkolók.

Ez nem történhet meg újra, viszont Ti - a játékosok - vagytok az egyetlenek, akik képesek megakadályozni, hogy újra megtörténjen.

Jelen pillanatban ha a nézlek titeket, ahogyan játszotok, nem úgy tűnik, hogy harmóniában vagytok.

Például, számomra Te, Fabricio, az egész szezon során nem voltál vezéregyéniség.

Különösen amikor kiállítottak, és néhány szégyenteljes teljesítmény során.

A játékosok alulteljesítettek a szezon második felében, és természetesen az első néhány meccsen is.

Pedig nem lehettek olyan rossz focisták, ha megvertétek a Chelsea-t, nem igaz?

Akkor meg a probléma az erőfeszítés hiánya?

Most szombaton a West Brom ellen TARTOZTOK azzal a szurkolóknak, hogy bebiztosítjátok a bajnokságot egy erős teljesítménnyel.

Nem azért, hogy mögétek álljanak a szurkolók, nektek a játékosoknak kell adni valamit a közönségnek, amivel jóllaknak, ami felvidítja őket.

Nagyon régen nem történt ilyesmi.

Kérlek, úgy játsszátok ezt a játékot, mintha ez lenne az utolsó alkalom.

És adjátok meg a szurkolóknak, amit megérdemelnek.

Ők azok, akik fizetnek a szezon bérletekért, hogy láthassanak Titeket.


Nem vehetitek el ezt tőlük.

Gyűjtsétek be a három pontot szombaton és kisétálhattok a kijáraton - most az egyszer - a fejhallgatótok vagy az iPod-otok nélkül.

Felemelt fejjel.

Nem leszegett fejjel, szégyenkezve az újabb vereség miatt.

Adjatok ennek a városnak valamit, amitől örömükben kiálthatnak.

Biztosítsátok, hogy szombaton az összes szurkoló ünnepelhesse a Premier League bennmaradást.

Most van itt az ideje, hogy megmutassátok, hogy érdekel.

Sok szerencsét és minden jót kíván

Micky Quinn"


Hajrá Newcastle!

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik