Német Kupa: Szoboszlai Dominik az édesapjának adta a mezét

BABJÁK BENCE (Lipcse)BABJÁK BENCE (Lipcse)
2022.05.22. 12:10
null
Lipcsében beparkolt a nyitott tetejű busz, amely várja a kupagyőztes együttest
Az RB Leipzig tizenegyesekkel nyerte meg a Német Kupa szombat esti döntőjét, a nézőtéren pedig Szoboszlai Dominik édesapja és gyerekkori edzője, Zsolt is helyet foglalt, sőt, a fia mezét is eltehette emlékbe.


„Mi mást tudtam volna mondani a fiamnak a lefújás után, mint azt, hogy gratulálok és büszke vagyok rá?!
– mondta lapunknak a találkozó másnapján a büszke édesapa. – Az osztrák bajnoki címeknek és kupagyőzelmeknek is megvolt a maga értéke, de nyilván hatalmas eredmény huszonegy évesen megnyerni a Német Kupát. A lefújás után nekem adta a mezét, limitált kiadás, ez most már örök emlék marad. Amikor kezdett kiürülni a stadion, a hozzátartozók az Olimpiai Stadion gyepére is lemehettek, ott sétálgattunk a fiammal ez is felejthetetlen emlék marad.”

A magyar középpályás első teljes németországi idénye kapcsán menedzsere, Esterházy Mátyás véleményére is kíváncsiak voltunk.

„A második félidőben a Freiburg már vezetett, amikor a Leipzig emberhátrányba került, úgy tűnt, ezzel könnyedén eldőlhet a meccs. Ekkor lépett pályára többek között Dominik is, és örömteli, hogy a beállása után megváltozott a meccs képe, és egy új találkozó kezdődött, amelynek végén a Lipcse megnyerte a kupát. Az eredmények alapján összességében sikeresnek mondható Dominik első teljes németországi idénye, egyedül az Európa-liga elődöntős kiesés az, ami miatt kicsit keserű lehet a szánk íze. A futballban bármi megtörténhet, de továbbra is Lipcsében képzeljük el a jövőt, nem véletlenül kötöttünk hosszú távú szerződést a klubbal.”

Mindeközben Lipcsében az ünneplésre készülnek, a város központi terén, az Altes Rathausnál már beparkolt a nyitott tetejű busz, amelynek oldalán ott virít a felirat: „Kupagyőztes”.

Legfrissebb hírek

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
8 perce

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
8 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
21 órája

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:05

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:04

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 12:12

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55