Német Kupa: Sallaiék Szoboszlaiékkal csapnak össze a döntőért

2023.05.01. 17:11
null
Sallaiék és Szoboszlaiék a héten kedden kupameccsen, szombaton pedig bajnokin is találkoznak egymással (Fotó: AFP, NS-montázs)
Sallai Roland csapata, a Freiburg a tavalyi döntő „visszavágóján” fogadja kedden a három magyar játékost is foglalkoztató, címvédő RB Leipziget a labdarúgó Német Kupa elődöntőjében.

A 20.45-kor kezdődő találkozón a házigazdák revansot vehetnek ellenfelükön, a 2022-es fináléban ugyanis 1–0-s vezetésről 11-esekkel kikaptak.

A tavalyi kupagyőzelmet még Domenico Tedesco irányításával érte el Szoboszlai Dominik, Willi Orbán és a jelenleg sérüléséből lábadozó Gulácsi Péter lipcsei csapata, most már Marco Rose irányítja a gárdát.

„Nem szabad többet vagy kevesebbet belegondolni ebbe a mérkőzésbe, mint ami. Ez egy kupaelődöntő, és mindkét fél szeretne bejutni a döntőbe. Szerintem a tavalyi finálé miatt nem kell fokozni a hangulatot” – fogalmazott a német szakember, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a sorozatnak nagy a presztízse.

Rose dicsérte az aktuális riválist, amely éppen előttük áll a negyedik helyen a bajnoki tabellán.

„A Freiburg játéka nagyon hatékony. Szenvedélyesen védekezik és nagyon jól működik csapatként. Intenzív futballt játszik a labdával és a labda ellen is” – fogalmazott a 46 éves tréner, aki szombaton, a Bundesligában is a Freiburg vendége lesz csapatával.

A keddi csata továbbjutója a június 3-ai, berlini döntőben favorit lesz, miután a másik ágon – szerdán – a bajnokságban kiesés ellen küzdő VfB Stuttgart és a kilencedik helyen álló Eintracht Frankfurt csap össze egymással.

Az elődöntő után a szombati Bundesliga-játéknapon a Leipzig ismét Freiburgba látogat.

NÉMET KUPA
ELŐDÖNTŐ
20.45:
Freiburg–RB Leipzig (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
1 órája

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
12 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
13 órája

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30