Leipzig: Túl kell lépjünk az eddigi határainkon – Willi Orbán

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.05.15. 12:37
null
Willi Orbán fejese kellett a BL-induláshoz (Fotó: AFP)
Az idény első fele után bravúr, hogy a következő kiírásban is Bajnokok Ligája-résztvevő lehet az RB Leipzig – jelentette ki a csapat magyar válogatott középhátvédje, Willi Orbán. A játékos kulcsfontosságú gólt szerzett a Bielefeld elleni bajnokin a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 34., azaz utolsó fordulójában. A bekk beszélt a jövő szombati Német Kupa-döntőről is.

„Tudtuk, hogy legalább döntetlenre van szükségünk ahhoz, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába. Az utolsó percek elég hektikusak voltak, mindent bevetettünk támadásban, és így végül megszereztük a szerintem jól megérdemelt egyenlítést. Az első félidőben is akadtak jó lehetőségeink, de a Bielefeld kapusa fantasztikus volt” – értékelt Willi Orbán az RB Leipzig hivatalos honlapjának.

Az RB Leipzig a 93. percben csikarta ki az egyenlítést, Szoboszlai Dominik középre ívelt szabadrúgása után Orbán a hosszúnál érkezve 3-4 méterről bólintott a kapuba.

„Az idény első fele után nagy dolog, hogy összejött a BL. Még akkor is, ha nem minden meccsen nyújtottuk a tőlünk elvárható legjobbunkat, a végén csak az számít, hogy hol állsz a tabellán. Összességében kiérdemeltük, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk ismét.”

A magyar válogatott védő a Freiburg elleni Német Kupa-döntőről is beszélt. Az összecsapást jövő szombaton rendezik.

„Mindannyian nagyon készülünk: a játékosok, a klub, a szurkolók, az egész régió, egyszerűen mindenki. Történelmet írhatunk ezzel a trófeával, igazi csúcspontja lehet az idényünknek. Extra mérföldkő lenne, túllépve az eddigi határainkon. Túl kell lépnünk a határainkon, és akkor miénk lesz a trófea” – tekintett előre a 29 esztendős bekk.

NÉMET BUNDESLIGA
34. FORDULÓ
Bielefeld–RB Leipzig
1–1 (0–0)
Bielefeld, Schüco Arena. Vezette: Seibert
Bielefeld: Ortega – Guilherme Ramos, Pieper (Brunner, 80.), J. Nilsson (Andrade, 90.), Laursen – Prietl, Vasziliadisz (Kunze, 64.) – Okugava, Wimmer (B. Ince, a szünetben), Hack (Schöpf, 90.) – Serra. Vezetőedző: Marco Kostmann
Leipzig: Gulácsi – Simakan, W. Orbán, Halstenberg – Henrichs, Laimer (T. Adams, 72.), Kampl (Szoboszlai, 87.), Angelino (Hugo Novoa, 87.) – Forsberg (Dani Olmo, 72.), Nkunku – André Silva. Vezetőedző: Domenico Tedesco
Gólszerző: Serra (71.), ill. W. Orbán (90+3.)

A BUNDESLIGA VÉGEREDMÉNYE
1. Bayern München 34 24 5 5 97–37 +60 77
2. Borussia Dortmund 34 22 3 9 85–52 +33 69
3. Bayer Leverkusen 34 19 7 8 80–47 +33 64
4. RB Leipzig 34 17 7 10 72–37 +35 58
5. Union Berlin 34 16 9 9 50–44 +6 57
6. Freiburg 34 15 10 9 58–46 +12 55
7. 1. FC Köln 34 14 10 10 52–49 +3 52
8. Mainz 34 13 7 14 50–45 +5 46
9. Hoffenheim 34 13 7 14 58–60 –2 46
10. Mönchengladbach 34 12 9 13 54–61 –7 45
11. Eintracht Frankfurt 34 10 12 12 45–49 –4 42
12. Wolfsburg 34 12 6 16 43–54 –11 42
13. Bochum 34 12 6 16 38–52 –14 42
14. Augsburg 34 10 8 16 39–56 –17 38
15. VfB Stuttgart 34 7 12 15 41–59 –18 33
16. Hertha BSC 34 9 6 19 37–71 –34 33
17. Arminia Bielefeld 34 5 13 16 27–53 –26 28
18. Greuther Fürth 34 3 9 22 28–82 –54 18
A tabella első négy helyezettje, a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Bayer Leverkusen és az RB Leipzig a Bajnokok Ligájában, az ötödik Union Berlin és a hatodik Freiburg az Európa-ligában, míg a hetedik 1. FC Köln az Európa-konferencialigában indulhat a következő idényben. Az Arminia Bielefeld és a Greuther Fürth kiesett a másodosztályba, a 16. helyen végző Hertha BSC kétmeccses osztályozót játszik az élvonalbeli tagságért a 2. Bundesliga harmadik helyezettjével.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik