Légiósok: megvan, mikor térhet vissza Szoboszlai Dominik

K. T. I.K. T. I.
2021.04.14. 14:06
null
Szoboszlai Dominik jó híreket kapott (Fotó: RB Leipzig)
Menedzserirodája megerősítette a Nemzeti Sport korábbi információit, Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása három héten belül teljes értékű edzésmunkát végezhet.

A középpályás ügyeit képviselő EM Sports Consulting közösségi oldalának bejegyzése szerint Szoboszlai állapota folyamatosan javul, amit a keddi orvosi vizsgálatok is megerősítettek – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

„Fokozatosan emelkedő intenzitású, de jelenleg még egyéni munkával készül a teljes visszatérésre" – áll az MTI által idézett közleményben, amely kitér rá, hogy a játékos várhatóan három héten belül már teljes értékű munkát végezhet csapatával, így készülhet a Bundesliga-debütálásra, valamint az Európa-bajnokságra is.

Szoboszlai tavaly decemberben írt alá a német bajnokságban második, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzighez, amelynél sérülése miatt egyelőre nem tudott pályára lépni – idézte fel az MTI.

Legfrissebb hírek

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
6 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
7 órája

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54