Hertha: világbajnok középpályást igazoltak Dárdaiék

K. T. I.K. T. I.
2021.02.01. 18:18
null
Sami Khedira (jobbra) a Hertha játékosa (Fotó: AFP)
A Dárdai Pál vezette Hertha BSC bejelentette a 77-szeres német válogatott Sami Khedira szerződtetését. A 33 éves középpályás 3922 nap után lett ismét Bundesliga-játékos. Anno a VfB Stuttgartot hagyta el a Real Madrid kedvéért. Khedira mellett a szerb válogatott Nemanja Radonjics is a berlinieknél folytatja.


„Igazi vezéregyéniség” – így jellemezte a Berlinben majd 28-as mezben szereplő Khedirát a múlt hét elején kinevezett sportigazgató, Arne Friedrich, aki a 2010-es világbajnokságon még együtt játszott a középpályással.

„Azt akarom, hogy együtt még több sportsikert érhessünk el Berlinben” – idézte a Hertha honlapja a 33 éves labdarúgót, aki legutóbb a Juventusban szerepelt, ám a jelenlegi idényben egyetlen tétmeccsen sem kapott lehetőséget Andrea Pirlo vezetőedzőtől.

Khedira összesen 99 bajnokin lépett pályára a Serie A-ban, azt megelőzően 102 La Liga-meccsen viselte a Real Madrid szerelését. A Bundesligában korábban csak nevelőegyesületében, a VfB Stuttgartban lépett pályára – itt 98 bajnokija volt. 2010-ben a Real Madrid még 14 millió eurót adott ki érte, öt évvel később a Juventus ingyen szerezte meg, míg Torinóból – sajtóhírek szerint – szintén ingyen állt most tovább.

A Hertha honlapjának szerkesztői ki is számolták, 3922 nap telt el a futballista Bundesligából való távozása és a visszatérése között.

A berliniek bejelentése egyelőre nem tért ki a szerződés részleteire, így azt sem tudni, a német válogatottal 2014-ben világbajnoki címet nyerő Khedira mennyi időre kötelezte el magát a fővárosi együttesnél.

A Hertha egyúttal a szerb válogatott Nemanja Radonjics érkezését is bejelentette. A bal oldali szélső legutóbb a Marseille-ben futballozott és az idény végéig kölcsönben szerepel majd a németeknél.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Javult Vincent Kompany állapota, de továbbra is bizonytalan, mikor térhet vissza

Német labdarúgás
2026.10.27. 13:50