Bundesliga: Minden elismerésem a fiúké – Dárdai Pál

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 09:28
null
Dárdai Pál elégedetten értékelt (Fotó: Getty Images)
Megdicsérte csapatát a hétfőn Mainzban elért 1–1-es döntetlen után Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője.

 

A találkozóra eredetileg a 29. fordulóban került volna sor, de április közepén Dárdai Pál, Admir Hamzagic másodedző és három játékos megfertőződött a koronavírussal, ezért az egész csapatnak karanténba kellett vonulnia két hétre.

„Öntudatosan tértünk vissza, büszke vagyok a fiúkra, és minden elismerésem az övék. Kihoztuk magunkból a maximumot, ha kikaptunk volna, akkor lelkileg most nagyon nehéz helyzetben lennénk” – összegzett a berliniek magyar trénere.

A Hertha – melynek három bajnokiját el kellett halasztani – a mainzi meccs után csütörtökön a Freiburg ellen lép pályára, vasárnap pedig az Arminia Bielefeldet fogadja.

„Most a gyors regenerálódás a cél, és előre kell tekintenünk” – fűzte hozzá Dárdai, akinek a tanítványai továbbra is a kiesést jelentő 17. helyen állnak a tabellán, két pontra az osztályozós pozícióban lévő 1. FC Kölntől.

A Szalai Ádámot foglalkoztató Mainz lényegesen kedvezőbb helyzetből várja a folytatást a 12. helyről.

„Az Eintracht Frankfurt, a Borussia Dortmund és a VfL Wolfsburg következik nekünk, tulajdonképpen három döntő vár ránk” – vélekedett a magyar válogatott támadó, aki hétfőn a 72. percig volt a pályán.

„Addig kell küzdenünk, amíg matematikailag is egyértelművé válik, hogy már nem eshetünk ki” – jelentette ki Szalai Ádám.

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ

Mainz–Hertha BSC 1–1
Mainz, Opel Arena. Vezette: Sascha Stegemann
MAINZ: Zentner – St. Juste, Bell (Hack, 37.), Niakhaté – Da Costa (Brosinski, 84.), Kohr, Mwene, Barreiro, Boëtius (Latza, 84.) – Szalai Á. (Glatzel, 72.), Onisiwo (Quaison, 84.). Vezetőedző: Bo Svensson
HERTHA: Schwolow – Klünter, Stark, Dárdai M. – Zeefuik (Darida, 61.), S. Khedira (Boyata, 61.), Mittelstädt – Tousart (Ascacíbar, 61.), Guendouzi – Matheus Cunha (Radonjics, 71.), J. Córdoba (Piatek, 80.). Vezetőedző: Dárdai Pál
Gólszerző: Mwene (40.), ill.Tousart (36.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 22 5 4 86–40 +46 71
2. RB Leipzig 31 19 7 5 55–25 +30 64
3. Wolfsburg 31 16 9 6 54–32 +22 57
4. Eintracht Frankfurt 31 15 11 5 62–47 +15 56
5. Borussia Dortmund 31 17 4 10 66–42 +24 55
6. Bayer Leverkusen 31 14 8 9 51–35 +16 50
7. Mönchengladbach 31 12 10 9 59–46 +13 46
8. Union Berlin 31 11 13 7 47–38 +9 46
9. Freiburg 30 11 8 11 45–43 +2 41
10. VfB Stuttgart 31 10 9 12 52–51 +1 39
11. Hoffenheim 31 9 9 13 45–50 –5 36
12. Mainz 31 9 8 14 34–50 –16 35
13. Augsburg 31 9 6 16 31–47 –16 33
14. Werder Bremen 31 7 9 15 34–51 –17 30
15. Arminia Bielefeld 31 8 6 17 23–51 –28 30
16. 1. FC Köln 31 7 8 16 32–56 –24 29
17. Hertha 29 6 9 14 35–49 –14 27
18. Schalke 30 2 7 21 18–76 –58 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik