Bundesliga: „Arra figyeltem, hogy a labda eltalálja a kaput” – Szoboszlai a Stuttgart elleni második gólról

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.08.21. 15:04
null
Szoboszlai Dominiknek volt mit ünnepelnie a pályán, de mint mondja, szombat reggeltől új célra koncentrál (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Szoboszlai Dominik két góllal vette ki a részét az RB Leipzig VfB Stuttgart elleni sikerében péntek este. A magyar válogatott futballista a Nemzeti Sportnak adott interjúban kijelentette, örül a góljainak, de tudja, féléves kihagyása után a legfontosabb, hogy játékban lehet. Jesse Marsch vezetőedző sem kért tőle többet, mint hogy próbálja meg kihozni magából a maximumot...

– Két gól és parádés játék. Valami ilyesmit kért Jesse Marsch vezetőedző a Stuttgart elleni meccs előtt?
– Szó sincs róla, semmi extrát nem kért, csak annyit mondott, hogy hozzam ki magamból azt, ami bennem van – felelte a Nemzeti Sportnak a VfB Stuttgart elleni 4–0-s győzelem másnapján Szoboszlai Dominik, aki tétmeccsen először szerepelt kezdőként a Leipzigben és két góllal vette ki a részét a sikerből. – Fussak, amennyit csak bírok, és tegyek meg mindent a csapatért. Szerencsére egész jó napot fogtam ki, de ehhez kellett a csapat is. Mindenki küzdött a másikért, gördülékeny volt az összjáték, és ez a végeredményben is visszaköszönt. Bár a négy-nullás győzelem sima meccset mutat, keményen megdolgoztunk azért, hogy megnyerjük az első hazai bajnokit.

– Minek köszönhető, hogy ilyen gyorsan beilleszkedett a csapatba? A Deutsche Welle szerint remekül mozgott a vonalak között, és az összjátékban is pontos volt.
– Sokat segített, hogy a nyári felkészülést már a csapattal kezdtem, Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal együtt játszom a válogatottban, Amadou Haidarával pedig a Salzburgban szerepeltem együtt. Ez megkönnyítette a beilleszkedést, a többiekkel pedig hamar azonos hullámhosszra kerültünk.

– Mikor tudta meg, hogy a kezdőcsapatban szerepel?
– Maradjunk annyiban, hogy nagyjából két nappal a találkozó előtt már körvonalazódott a kezdőcsapat.

– Mennyire volt izgatott az első hazai meccs előtt?
– Nem vagyok izgulós típus, most sem görcsöltem emiatt.


– Mi járt a fejében az első gól előtt? A DW szerint az, hogy „nincs több passz, és nem várok tovább a lehetőségre.”
– Valami ilyesmi. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a labdaátvétel nem volt tökéletes, miután beleértem, túlságosan kifelé toltam, inkább befelé kellett volna. Mindenesetre a helyzet így is megvolt, gondoltam, megpróbálom. Szerencsére bejött.

– Nem lepődött meg, hogy a gólörömnél Willi Orbán egyből elkapta a torkát?
– Érzékeltem, hogy a többiek futnak mögöttem, ilyenkor pedig bármi megtörténhet… de gondoltam, majd csak talpon maradok valahogy.

– A második gólja szabadrúgásból született, ráadásul olyan szögből, ahonnan bravúr betalálni.
– Néhány perccel korábban szinte ugyanonnan végeztünk el szabadrúgást, akkor a hosszú sarok irányába íveltem, és Willi fejét kerestem, ő általában megnyeri a fejpárbajokat. A gólom előtt ugyanúgy álltunk fel, hogy a Stuttgart azt higgye, megint ezt a figurát akarjuk eladni nekik. A rúgás előtt viszont szóltam Willinek, hogy inkább középre helyezkedjen, próbálom élesen a kapu elé lőni a labdát, hátha beleér valaki. Arra figyeltem, hogy a labda eltalálja a kaput, de nem klasszikus kapura lövés volt, beadásnak szántam.

– Innentől kezdve a szabadrúgásokért ön felel majd?
– Erre nem tudom a választ. Ez minden meccsen változhat, és minden esetben Jesse Marsch dönt.

– Mi járt a fejében a lecserélés pillanatában, amikor a közönség vastapssal jutalmazta a játékát?
– Örültem, hogy jó játékkal mutatkoztam be a lipcsei szurkolóknak, és nyilván minden játékos boldog, ha a meccs emberének választják. A lefújás után adtam néhány interjút, a társak is gratuláltak az öltözőben, de ez a történet itt véget is ért, következhet a Wolfsburg elleni idegenbeli bajnoki.

– Tudom, hogy mindig előre tekint, de mivel fél évig sérüléssel bajlódott, nem érzi, hogy jobban ki kellene élveznie az ilyen pillanatokat?
– Higgyék el, a pályán kiélveztem. Már annak is örültem, hogy végre játszhatok, és hogy a zárt kapus időszak után ismét nézők előtt rendezik a meccseket. Az már csak hab volt a tortán, hogy két gólt szereztem, most a játékperc a legfontosabb.

– Mennyire volt nehéz összeszedni magukat a Mainz elleni vereség után?
– Szerencsére jól reagáltunk a történtekre. Az járt a fejünkben, hogy a rossz kezdés után meg kell küzdenünk azért, hogy ismét kivívjuk a vetélytársak tiszteletét, a szurkolókért és egymásért is játszottunk.

S az a bizonyos gólöröm Willi Orbánnal (Fotó: AFP)
S az a bizonyos gólöröm Willi Orbánnal (Fotó: AFP)

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
RB LEIPZIG–VFB STUTTGART 4–0 (1–0)

Leipzig, Red Bull Aréna. Vezette: Badstübner
RB LEIPZIG: Gulácsi – Klostermann, Orbán (Mukiele, 76.), Simakan, Gvardiol – T. Adams, Haidara (Sabitzer, 69.) – Szoboszlai (Laimer, 69.), E. Forsberg, Nkunku (Poulsen, 82.) – André Silva (Hvang Hi Csan, 69.). Vezetőedző: Jesse Marsch
STUTTGART: F. Müller – Mavropanosz (Stenzel, 84.), Anton, Kempf – Massimo, Klement (Millot, 73.), Endo, Sosa – Förster (Thommy, 81.), Klimowicz (Kalajdzic, 73.) – Al Ghaddioui (Didavi, a szünetben). Vezetőedző: Pellegrino Matarazzo
Gólszerző: Szoboszlai (38., 52.), E. Forsberg (46.), André Silva (65. – 11-esből)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szombat

15.30: Eintracht Frankfurt–Augsburg
15.30: Freiburg–Borussia Dortmund (Tv: Arena4)
15.30: Greuther Fürth–Arminia Bielefeld
15.30: Hertha BSC–Wolfsburg
15.30: Bochum–Mainz
18.30: Bayer Leverkusen–Borussia Mönchengladbach (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30: Hoffenheim–Union Berlin (Tv: Arena4)
17.30: Bayern München–1. FC Köln (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Hoffenheim 1 1 4–0 +4 3
2. Borussia Dortmund 1 1 5–2 +3 3
3. RB Leipzig 2 1 1 4–1 +3 3
4. 1. FC Köln 1 1 3–1 +2 3
5. Wolfsburg 1 1 1–0 +1 3
Mainz 1 1 1–0 +1 3
7. VfB Stuttgart 2 1 1 5–5 0 3
8. Bayern München 1 1 1–1 0 1
Bayer Leverkusen 1 1 1–1 0 1
10. Union Berlin 1 1 1–1 0 1
Mönchengladbach 1 1 1–1 0 1
12. Freiburg 1 1 0–0 0 1
Arminia Bielefeld 1 1 0–0 0 1
14. Bochum 1 1 0–1 –1 0
15. Hertha 1 1 1–3 –2 0
16. Eintracht Frankfurt 1 1 2–5 –3 0
17. Greuther Fürth 1 1 1–5 –4 0
18. Augsburg110–4–40
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik