Törökország: biztonságban vannak a Kisvárda és az FTC fiataljai

2023.02.07. 15:04
null
Jól vannak a kisvárdai fiatalok
Lapunk megtudta, hogy Antalyában biztonságban vannak a Kisvárda és az FTC utánpótláscsapatai.

Egy héttel ezelőtt a Kisvárda Master Good két korosztályos csapata, az U15-ös és az U16-os együttes repülőre szállt Budapesten, és Kovács János utánpótlás szekcióvezető vezetésével meg sem állt a törökországi Antalyáig. Több futballistapalánta is első alkalommal repült, mégsem erről marad örökké emlékezetes számukra a tíznapos edzőtábor.

Amint arról a magyar híradások is beszámoltak, hétfő hajnalban 7.8-es erősségű földrengés rázta meg Törökország déli tartományait, amit aztán több, legalább hatos erősségű utórengés követett. Már több mint háromezer halottról számolnak be a hírek, 1939 óta ez a legpusztítóbb földrengés a térségben. A rengés epicentruma 18 kilométer mélyen volt, Gaziantep városától megközelítőleg 33 kilométerre.

„A legsúlyosabb károkat elszenvedő Malatya városa 690, Gaziantep 594 kilométerre fekszik légvonalban Antalyától, így itt szinte semmit sem érzékeltünk a tragédiából – tudta meg lapunk a kisvárdai fiatalok edzőtáborát szervező Gelei Károlytól. – Az első rengések hajnali háromnegyed ötkor voltak, azaz mindenki aludt. Csupán néhány edző, játékos riadt fel, de reggel ők sem tudták megmondani, mitől ébredtek fel. A történtekről mindannyian a híradásokból értesültünk. Természetesen azonnal hazatelefonáltak a gyerekek, s megnyugtatták a szülőket, nincs ok az aggodalomra, kellő távolságban vannak a földrengés helyszínétől. Antalya más törésvonalon fekszik, mint az érintett terület, így itt nem kell tartani földmozgástól. Törökországban értelemszerűen lefújták a sporteseményeket, nem játszanak hivatalos meccseket a csapatok. A kisvárdai küldöttség pénteken, közvetlen járattal indul haza.”

A várdaiakon kívül a Ferencváros U15-ös, U16-os, U17-es és U19-es labdarúgócsapatai is éppen Antalyában edzőtáboroznak. A zöld-fehérek több mint százfős küldöttsége is biztonságban van, ők szombaton indulnak haza.

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
32 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
54 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
7 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
10 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
11 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
14 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:06

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27