Taktikai és politikai fejtágítás – az első külföldi futballszakkönyv magyar nyelven

Némiképpen meglepő ez a felfedezés, az persze már egyáltalán nem, hogy a háború után az első külföldi szakkönyv szovjet volt. Pláne, mivel a Népszava kiadásában a Szakszervezetek Országos Tanácsa sportosztálya jelentette meg, és már a fülszövegében ezek az első mondatok: „Sportirodalmunkból egészen napjainkig hiányoztak a megfelelő, haladó szellemű szakkönyvek. Nem voltak olyan könyvek és tanulmányok, amelyek kellőképpen bemutatták volna a szocialista sport magasabbrendűségét és elvitathatatlan fölényét a kapitalista országok sportjával szemben. Most végre sikerült a futballsportot kedvelő dolgozók kezébe olyan könyvet adni, amely hozzájárul a labdarúgás taktikai ismeretének további fejlesztéséhez s egyszersmind utat mutat egy magasabb kultúrájú labdarúgójáték felé.”

Belül pedig a szovjet labdarúgásról így fogalmaz: „A mi labdarúgásunk taktikájára jellemző erkölcsi mozzanat a játék lelkesítő kollektív volta. Játékosaink közül egyik sem gondolkozik azon, hogy átadja-e a labdát játékostársának, ha játékostársának valamivel is több lehetősége van arra, hogy gólt rúgjon. Játékosaink ezt nemcsak játékfegyelemből teszik, hanem belső meggyőződésből és művészi érzésből, amilyen meggyőződési érzés uralja a valódi mestert a mesterségében való sikerekben. A játék kollektív volta minden egyes játékost arra késztet, hogy erejének legnagyobb kifejtésével játsszék csapata érdekében azzal a tudattal, hogy feladata teljesítéséért az egész kollektíva előtt felelős.”

Némiképpen meglepő ez a felfedezés, az persze már egyáltalán nem, hogy a háború után az első külföldi szakkönyv szovjet volt. Pláne, mivel a Népszava kiadásában a Szakszervezetek Országos Tanácsa sportosztálya jelentette meg, és már a fülszövegében ezek az első mondatok: „Sportirodalmunkból egészen napjainkig hiányoztak a megfelelő, haladó szellemű szakkönyvek. Nem voltak olyan könyvek és tanulmányok, amelyek kellőképpen bemutatták volna a szocialista sport magasabbrendűségét és elvitathatatlan fölényét a kapitalista országok sportjával szemben. Most végre sikerült a futballsportot kedvelő dolgozók kezébe olyan könyvet adni, amely hozzájárul a labdarúgás taktikai ismeretének további fejlesztéséhez s egyszersmind utat mutat egy magasabb kultúrájú labdarúgójáték felé.”

Belül pedig a szovjet labdarúgásról így fogalmaz: „A mi labdarúgásunk taktikájára jellemző erkölcsi mozzanat a játék lelkesítő kollektív volta. Játékosaink közül egyik sem gondolkozik azon, hogy átadja-e a labdát játékostársának, ha játékostársának valamivel is több lehetősége van arra, hogy gólt rúgjon. Játékosaink ezt nemcsak játékfegyelemből teszik, hanem belső meggyőződésből és művészi érzésből, amilyen meggyőződési érzés uralja a valódi mestert a mesterségében való sikerekben. A játék kollektív volta minden egyes játékost arra késztet, hogy erejének legnagyobb kifejtésével játsszék csapata érdekében azzal a tudattal, hogy feladata teljesítéséért az egész kollektíva előtt felelős.”

A ma már persze megmosolyogtató propagandán túl azonban – a kor színvonalán – szakmailag teljesen korrekt Arkagyev könyve, és a száraz taktikai fejtegetéseket gyakran törik meg bájos mondatok, mint:  „A játékrendszer csak kanavász, amelyre minden egyes mérkőzésen a játéktaktika rajzát hímezzük rá.” Vagy ilyen naiv filozofálgatások: „Minden játékrendszer, ha nagy általánosságban elfogadják, azaz szembehelyezik önmagával, elméletileg megcáfolja önmagát, mert védelmi módszereinek előfeltételei befolyásolják a támadó módszereit.”

Árva gyermekből szent dimenzió – Hans Ulrich Gumbrecht esszéktötetéről

Negyven a hatszázhárom közül – Olaszországi edzőtörténelem, erős magyar szálakkal

Arkagyev tizenkét év edzői tapasztalattal a háta mögött, a CDSZA Moszkva vezetőedzőjeként szánta rá magát a könyvírásra, és a mű utóéletéhez mindenképpen hozzátartozik, hogy a szerző 1952-ben szovjet szövetségi kapitány lett, ám az elméleti szaktekintélynek csupán három meccs jutott az olimpiai válogatott kispadján, mert a helsinki olimpián főleg a CDSZA játékosaira épülő csapata elkövette a legnagyobb bűnt, amit akkor el lehetett: a tulajdonképpeni első fordulóban kiesett Jugoszlávia, vagyis Sztálin gyűlölt ellensége, Tito országa ellen. A kudarc után rögtön menesztették, a válogatottat szétverték, és még klubcsapatát, a CDSZA-t is megszüntették, másfél évig nem is létezett. Igaz, Sztálin 1953-as halála után, a hruscsovi enyhülés jegyében újraalapították, sőt megtették a hadsereg csapatának a máig létező CSZKA Moszkva néven. Később Arkagyevet is rehabilitálták, 1958-ban újra ő edzhette a CSZKA-t, 1959-ben rövid időre pedig ismét az olimpiai válogatott élére állhatott. De a „lelkesítő kollektíva” erkölcséről addigra lehet, hogy megváltozott a személyes véleménye.

(Borisz Andrejevics Arkagyev: A futballjáték taktikája, Népszava, 1950)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. január 7-i lapszámában jelent meg.)