Szuperkupa: Ehhez hozzá kell szokni – Luis Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.10. 22:01
null
Ivan Rakitic harmadszor léphet pályára a Sevilla ellen, mióta távozott az andalúziai csapattól (Fotó: Reuters, archív)
Kedden este a grúziai Tbilisziben rendezik az európai Szuperkupa-mérkőzést, melyen a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona az Európa-ligát megnyerő Sevillával csap össze. A katalán csapat vezetőedzője, Luis Enrique nem tulajdonít nagy jelentőséget a sérüléseknek, hiszen azok a játék részét képezik, míg a Sevillát irányító Unai Emery szeretné látni a ragyogást a játékosai szemében.

 

„Nem érdekel, hogy esélyesként tartanak minket számon, vagy sem. A feladatunk, hogy a pályán megmutassuk, jobbak vagyunk. Ismerjük az ellenfelet, tudjuk, hogy kemény mérkőzés vár ránk, a Sevillát mindig nehéz legyőzni. Izgatottan várjuk a találkozót” – mondta Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője.

„A Sevillának még kevesebb egészséges játékosa van, mint nekünk. A sérülésekkel mindkét csapatnak meg kell birkóznia, ehhez hozzá kell szokni a labdarúgásban. A Sevilla keretében nagy volt a játékosmozgás, ami nem könnyíti meg az edző dolgát, nálunk sok lesz a hasonlóság a legutóbbi szezonhoz képest” – tette hozzá Luis Enrique, aki sérülés és betegség miatt Jordi Albára és Neymarra sem számíthat, Adriano játéka kérdéses, míg Arda Turan és a Sevillától érkező Aleix Vidal januárig nem léphet pályára.

A Barcelona trénere Pep Guardiola, Carlo Ancelotti és Diego Simeone után a negyedik sportember, aki játékosként is edzőként is a magasba emelheti az európai Szuperkupát.

„A Barcelona a favorit, de több tényező is mellettünk szól, ezeket kihasználva szeretnénk legyőzni a katalán csapatot. Megvan az elképzelésünk a meccs alakulásáról, hogy ebből mi valósul meg, az más kérdés. Bárhogy is legyen, a játékosoknak tudásuk legjavára van szüksége a győzelemhez” – vélekedett a Sevillát irányító Unai Emery.

„Szeretnénk látni a ragyogást a játékosok szemében, amit a Barcelona elleni meccsek előtt korábban már láttunk. A statisztika a Barca fölényét mutatja majd, nála lesz többet a labda. Ezt el kell fogadnunk, villámgyors ellencsapásokra és jó helyzetkihasználásra van szükségünk” – mondta Emery, aki az Almería, a Valencia, a Szpartak Moszkva és a Sevilla vezetőedzőjeként is összecsapott már a Barcelonával, de tizenkilenc mérkőzéséből egyet sem nyert meg. Lionel Messi ezeken a meccseken 22 gólt szerzett.

Az andalúziai csapatban Daniel Carrico, Nicolás Pareja és Steven N'Zonzi sem léphet pályára, de elképzelhető, hogy Adil Rami és Timothée Kolodziejczak is kihagyja a meccset – érdekesség, hogy utóbbi három játékosnak egyaránt gyomorpanaszai vannak.

A grúziai Tbilisziben rendezendő összecsapás 20.45 órakor kezdődik, a mérkőzést a skót William Collum vezeti.

EURÓPAI SZUPERKUPA
BARCELONA (spanyol)–SEVILLA (spanyol)
Tbiliszi,
Borisz Pajcsadze Dinamo Arena, 20.45 óra (Tv: M4, Sport1). Vezeti: Collum (skót)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Barcelona:
Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano, Mathieu – Rakitic, Busquets, Iniesta – Messi, Suárez. Pedro.
Sevilla: Rico – Mariano, Coke, Krychowiak, Trémoulinas – Banega, Krohn-Dehli – Reyes, Iborra, Vitolo – Gameiro.

Legfrissebb hírek

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
2025.06.22. 16:21

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45
Ezek is érdekelhetik