PSG: Neymar marad Párizsban, 2025-ig hosszabbított – hivatalos

2021.05.08. 15:05
null
Neymar 2025-ig írta alá új szerződését (Fotó: AFP)
Nem tér vissza Neymar Barcelonába, ugyanis a 29 esztendős brazil játékos négy évvel meghosszabbította szerződését a PSG-vel – közölte klubja hivatalos honlapja.


A négy éve a Barcelonától 222 millió euróért megszerzett Neymar eredeti szerződése jövőre járt volna le, ezt hosszabbították meg – a korábbi sajtóhírekhez képest egy évvel rövidebb ideig – 2025-ig.

Nem spóroltak sokat a párizsiak az új kontraktussal, ugyanis Neymar és ügynöke, atyja nem sokat engedtek a mostani, bónuszokkal együtt évi 40 millió euró körüli bérből a gazdasági válság miatt sem – angol és olasz források szerint Neymar ezentúl csak évi nettó 28 millió eurót fog keresni, de évi nettó 8 millió eurós bónusszal, amely akkor jár, ha bejut a csapat a Bajnokok Ligájába (ezt vállalni nem nagy kockázat Neymarék részéről).

„Szinte minden kérdésben megegyeztünk, nagyon boldog vagyok itt a PSG-nél” – nyilatkozta a minap maga Neymar.

A nagy kérdés Párizsban most már csak az, mi lesz Kylian Mbappéval, akinek szintén jövőre jár le a szerződése, és legalább olyan szüksége van rá a Real Madridnak, mint a Szuperliga beindulására.


Legfrissebb hírek

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Sikeres volt a műtét, Kvarachelia megkezdheti a rehabilitációt

Francia labdarúgás
2026.10.27. 16:08

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05