MLS: ilyen még nem volt! Női edző ülhet a D. C. United kispadjára

K. T. I.K. T. I.
2020.10.14. 14:26
null
Jill Ellis férficsapatot irányíthat? (Fotó: AFP)
A The Athletic beszámolója szerint a kétszeres világbajnok tréner, Jill Ellis a D. C. United favoritja a múlt héten menesztett Ben Olsen helyére az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő csapat élére.

A The Athletic értesüléseit megerősíti a tény, hogy az MLS hivatalos honlapja is szemlére méltónak találta a hírt. A beszámolók szerint a kétszeres világbajnok Ellis mellett a korábbi Schalke-edző, David Wagner neve szerepel még a „kalapban”.

Az 54 esztendős Ellis 2000-től dolgozott a különböző amerikai női korosztályos válogatottaknál, 2014-től pedig a felnőttválogatott irányítását vette át. A csapattal 2015-ben és 2019-ben is vb-címet szerzett. A második sikert követően köszönt el a válogatott kispadjától.

„Az emberek általában azt gondolják, egy férficsapatot irányítani előrelépés lehetne még, de én nem feltétlenül látom így. A világ legjobb csapatát vezethettem. Ezek után egy férficsapatot irányítani nem előrelépés lenne szerintem, hanem oldalirányú haladás” – mondta ősszel.

Ellis lehetne az első női tréner, aki vezetőedzői állást kap az MLS-ben.

Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
21 órája

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Megdőlt az MLS-gólrekord – Sallói, Gazdag és Pintér is kivette ebből a részét

Minden más foci
2026.10.29. 15:24

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04