Felkészülés: gól 60-ról, Szalai nem talált be, Gulácsi-baki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.11. 21:24
null
A magyar légiósok közül Gulácsi örülhetett (Fotó: Szabó Miklós)
Az osztrák Red Bull Salzburg labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–1-es győzelmet aratott a német Schalke 04 ellen. A Salzburgban Gulácsi Péter védett, a Schalkéban Szalai Ádám egy félidőt kapott.

A Salzburg a 16. percben a szenegáli Sadio Mané góljával szerezte meg a vezetést, a Schalke egyenlítő góljában pedig Gulácsi is benne volt – Bastos beadása után kiejtette a labdát, Julian Draxler pedig kihasználta a ziccert. Ezzel még nem volt vége a kapusbakiknak: az 51. percben Timo Hildebrand saját játékos helyett Jonathan Sorianóhoz passzolt, aki gólra is váltotta az ajándékot.

A 77. percben aztán fantasztikus góllal dőlt el a meccs, az osztrák utánpótlás-válogatott védő, Martin Hinteregger saját térfelén észrevette, hogy Hildebrand messze elhagyta a kapuját, cselekedett is, és hatvan méterről a hálóba zúdította a labdát. Két perccel később a csereként beálló Szalai előtt adódott helyzet, de Gulácsi kitolt honfitársával, a hajrában már mindenki belenyugodott az eredménybe – a több helyzetet kialakító Salzburg megérdemelten győzött.

„Ez volt az első jelentősebb mérkőzésem hazai közönség előtt, boldog vagyok, hogy nyerni tudtunk. Sajnálom ugyanakkor, hogy a vendégek gólja előtt hibáztam, kellemetlen, pattogós középre adás volt. Szerencsétlenül értem a labdához, amely az ellenfél elé gurult, de a végén csak a győzelem foglalkoztatott" – értékelt a Nemzeti Sportnak önkritikusan Gulácsi Péter.

„Nem lehetünk elégedettek, mert kikaptunk, játékunkon érződött a sok edzés. Igyekeztem ugyanúgy játszani, mint Mainzban, sokat mozogni, bemenni a védők mögé, zavarni a labdás játékosokat. Csakugyan volt egy jó lövésem, de Péter remek mozdulattal kiszedte a sarokból" – vélekedett Szalai Ádám.

A Hannover hetedik felkészülési mérkőzése után is százszázalékos, Huszti Szabolcs csapata az oberligás TuS Cellét ütötte ki 8–0-ra. Huszti Szabolcs büntetőből talált be a kiscsapat hálójába.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Salzburg (osztrák)–Schalke (német) 3–1
Dynamo Dresden (német)–Neftci (azeri) 2–1
TuS Celle (német)–Hannover (német) 0–8

Új szerzeményüket köszöntik a salzburgiak (Fotó: Szabó Miklós)
Új szerzeményüket köszöntik a salzburgiak (Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik