Edzősors: Xavival nem hosszabbítanak Katarban – sajtóhír

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.05.04. 14:38
null
Hova tovább Xavi? (Fotó: Getty Images)
A katari futballbajnok al-Szadd SC-nél nem hosszabbítják meg vezetőedzői szerződését Xavi Hernándeznek, az FC Barcelona korábbi legendás irányító középpályásának.

 

Az al-Kassz katari televízió jelentette, hogy a szakvezetőnek az idény végén lejáró kontraktusát nem újítják meg, miután az együttes csoportmásodikként végezve nem jutott be az Ázsiai Bajnokok Ligája rájátszásába. A forrás szerint azzal együtt is elválnak a klub és Xavi útjai, hogy a spanyol szakvezető irányításával az arab együttes – többek között a bajnokság és az Emír-kupa megnyerése mellett – februárban a katari kupadöntőben is diadalmaskodott.

A 41 éves Xavi – miután a Barcelonától elköszönt 2015-ben – 2019-ig játszott az al-Szaddban, majd a csapat edzője lett. A világ- és Európa-bajnok a Barcában 1998 és 2015 között 767 alkalommal lépett pályára, s Joan Laporta, a katalán klub elnöke márciusi megválasztása előtt nem egyszer beszélt arról, hogy szeretné, ha a korábbi hazai kedvenc vezetné a Barcelonát, amelynek kispadján jelenleg a holland Ronald Koeman ül.

A katari tévé jelentéséről beszámolva a Sport katalán napilap kedden azt írta: ha Xavi csapat nélkül marad az idény végén, júniustól bármely klubhoz szerződhet, és „új kalandba kezdhet edzői karrierje során”.

 


 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
11 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
14 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 22:49

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:17

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
Tegnap, 9:14

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00