Belgium: elfogyott a türelem, kirúgták a Genk edzőjét

2019.11.12. 12:27
null
Már nem Felice Mazzu irányítja a Genk edzéseit (Fotó: AFP)
Menesztette Felice Mazzu vezetőedzőt a 16 csapatos belga bajnokság 9. helyén álló Genk, amely a Bajnokok Ligájában négy forduló után egy ponttal áll.

A Genk nyáron nevezte ki Mazzut, méghozzá azt követően, hogy a korábbi magyar szövetségi kapitánnyal, Bernd Storckkal is tárgyalt az állásról. Storck az idény közben aláírt a Cercle Bruges-höz, amely a hét végén először nyert a német szakember irányításával, igaz, így is utolsó a bajnokságban.

A napokban arról cikkeztek a belga sajtóban, hogy a Genk ismét tárgyalna Storckkal, de a pletykákat Bruges-ben nem díjazták.

A korábban a Ferencvárosban futballozó Joseph Paintsilt is foglalkoztató Genk a legutóbbi három bajnoki fordulóban csupán egy pontot szerzett, a BL-ben 6–2-re kikapott a Salzburgtól, a mérkőzésen Szoboszlai Dominik is szerzett gólt.

Legfrissebb hírek

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított a Brentford ellen

Angol labdarúgás
33 perce

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.15. 14:20

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:20

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 18:05