Micsoda éjszaka volt!

2006.10.19. 00:13
Címkék
Sikeres kedd éjszakát könyvelhettek el a brit klubcsapatok a BL F-csoportjában. Mind a Manchester United, mind skót riválisa, a Celtic 3–0-s győzelemmel gyarapította pontjait.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Így már csak két pont választja el az angolokat a biztos továbbjutástól, amely az előző sorozatban nem sikerült nekik. A skótok helyzete is megnyugtatónak tűnik, három forduló után már öt ponttal előzik meg a Benficát és a Köbenhavnt.

Ami érdekesség: a „vörös ördögök” kapitányi karszalagját a sok hiányzó miatt Wayne Rooney viselte, és habár a fenegyerek gólt nem lőtt, kitűnően szolgálta ki társait, és saját bevallása szerint is egyre jobb formába lendül. A manchesterieknek ugyancsak jó hír lehet, hogy a lábtörése miatt hosszú ideje pihenő Alan Smith csereként visszatért a csapatba.

Története során először juthat az egyenes kieséses szakaszba a Celtic. A glasgow-i alakulat a Benficát fektette két vállra, döntően Kenny Miller duplájának köszönhetően.

„Háromgólos győzelmünk a legmerészebb várakozásaimat is felülmúlta, a mutatott játékot nézve azonban rászolgáltunk az eredményre” – lelkendezett a kelták menedzsere, Gordon Strachan.
Legfrissebb hírek

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
43 perce

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
45 perce

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
1 órája

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
2 órája

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
9 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
9 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
9 órája