Két meccs, két vereség
0 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
A kubai center, Chacon Carrion Noermis, a szerb feladó, Marko Galesev, valamint az ütő Mózer Zoltán nélkül utazott a Közép-európai Ligában éllovas otthonába a Kométa-Kaposvár csapata. Mészáros Péter vezetőedző gondjait növelte, hogy Molnár Dávidnak megfájdult a háta, a liberó azonban tudta vállalni a játékot.
Remekül kezdte a mérkőzést a szlovén csapat, amely az első technikai szünetig Gasparini pontjaival háromegységnyi előnyre tett szert. A kötelező pihenő után Kántor Sándor pillanatai következtek. A hajrához közeledve a somogyiak higgadt játékkal felzárkóztak, de egy hiba eldöntötte a játszma sorsát. A második felvonás eleje kiélezett küzdelmet hozott. A folytatásban a szlovénok magasabb fordulatszámra kapcsoltak, és óriási bombákkal elhúztak ellenfelüktől.
A harmadik játszmában villámrajtot vettek a hazaiak: az első technikai szünetig hét pontot „vertek” a tartalékosan felálló Kaposvárra, és könnyedén nyerték meg szettet, és az összecsapást is.
A Vegyész RC-Kazincbarika kisebb gödörbe került az utóbbi hetekben, hiszen a Varazdin után a másik horvát csapattól, a Karlovactól is kikapott.
OK KARLOVAC (horvát) - VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA 3:1
(18, 28, –22, 20)
Károlyváros, 500 néző. V: Gril, Seifried
KARLOVAC: KRINIC 13, IVANISEVIC 20, Radocaj 2, COSIC 14, Miletic 11, Ramadza 3. Cs: Rastovcan (liberó), Blauhorn 1, Belan. Edző: Marko Jazvic
KAZINCBARCIKA: Toronyai, Szalai 3, CSALA 16, Kárpáti 1, Tomanóczy 7, Cziczó 9. Cs: Szántai (liberó), SZABÓ D. 11, Kecskeméti 3, GELENCSÉR 10, Kovács Z. 7. Edző: Daniel Oravec
OK AUTOCOMMERCE BLED (szlovén) - KOMÉTA-KAPOSVÁR SE 3:0
(23, 14, 12)
Bled, 900 néző. V: Prodanovic, Hranic (horvátok)
BLED: Barreto 7, SATLER 8, CUTURIC 7, Cebron 5, GASPARINI 15, PLESKO 7. Cs: Skorc (liberó), Kamnik, Urnaut 4, Smuc. Edző: Dragutin Baltic
KAPOSVÁR: ifj. Laszczik 1, Kántor 9, Kovács Z. 3, Németh Sz. 7, Bánhegyi 4, Nagy J. 3. Cs: Molnár D. (liberó), Maksa, Czintula. Edző: Mészáros Péter

1. Bled | 4 | 4 | 0 | 12: 1 | 8 |
2. Kaposvár | 4 | 2 | 2 | 7: 8 | 6 |
Bratislava | 4 | 2 | 2 | 7: 8 | 6 |
4. Maribor | 3 | 2 | 1 | 8: 4 | 5 |
5. hotVolleys | 3 | 2 | 1 | 5: 4 | 5 |
6. Innsbruck | 3 | 2 | 1 | 6: 6 | 5 |
7. Kazincbarcika | 4 | 1 | 3 | 6:10 | 5 |
8. Humenne | 4 | 1 | 3 | 6:11 | 5 |
9. Varazdin | 3 | 1 | 2 | 5: 7 | 4 |
10. Karlovac | 4 | 1 | 3 | 5:10 | 5 |