A három pontozó közül a magyar Dőry Miklós hozta ki legkisebb különbséggel (116–111) Kovácsot, a brit Howard John Foster és a dán Torben Seeman Hansen egyaránt 117–110-re látta jobbnak Viperát.

– Erre számított?
– Picit talán könnyebbre. Conway borzasztóan kellemetlen stílusban bokszolt, fogott, fejelt, a kötelekbe kapaszkodva szorított sarokba, alig volt szabályos megmozdulása. Pedig önmagában már az a körülmény is éppen elég, hogy balkezes, fordított alapállású. Ellenben a végén kiderült, hogy igazi angol gentleman. Elsőként gratulált a győzelmemhez – mondta Kovács, a bal szeme alatt helyes kis monoklival, ami jelzi, a profi boksz a győztesnek sem lányregény.

– Hamar felrepedt a bal szemöldöke. Nem zavarta?
– Dehogynem, szerencsére a szorítósegéd jó munkát végzett, Conway bármennyire is próbált odafejelni, nem lett komolyabb bajom. Nem hiszem, hogy veszélyben forgott a győzelmem, a ringben is tisztán éreztem.

– Megható volt, hogy édesapja emlékének szentelte a győzelmét…
– Kimondhatatlanul sajnálom, hogy édesapám nem érhette meg azt a pillanatot, amikor világbajnok lettem. Ha ott lehetett volna a szorító mellett, most kétszeres lenne a boldogságom.

Lévai István, Kovács edzője szerint tanítványát már csak egy hajszál választja el a súlycsoport legjobbjaitól.
„Gyakorlatilag tizenkét hetet készültünk Attilával, megszakítva a lengyel Marcin Piatkowski elleni, áprilisi mérkőzéssel. Volt egy tíznapos, hamburgi edzőtáborunk, ahol a világranglista második helyezettjével, az ukrán Szerhij Dzsinzirukkal kesztyűzött Attila. Őszintén mondom, alig van közöttük különbség… ”