Vipera megoldotta a „fogós” kérdést

Vágólapra másolva!
2006.06.06. 00:43
Címkék
Élete eddigi legkellemetlenebb ellenfelének nevezte Kovács Attila „Vipera” a brit Steve Conwayt, akinek szombati legyőzésével a magyar nagyváltósúlyú ökölvívó elhódította az IBO világbajnoki címét.
Kovács Attilát gyôzelme után a legjobbak között jegyzik a szakértôk
Kovács Attilát gyôzelme után a legjobbak között jegyzik a szakértôk
Kovács Attilát gyôzelme után a legjobbak között jegyzik a szakértôk
Kovács Attilát gyôzelme után a legjobbak között jegyzik a szakértôk
Kovács Attilát gyôzelme után a legjobbak között jegyzik a szakértôk
Kovács Attilát gyôzelme után a legjobbak között jegyzik a szakértôk

A három pontozó közül a magyar Dőry Miklós hozta ki legkisebb különbséggel (116–111) Kovácsot, a brit Howard John Foster és a dán Torben Seeman Hansen egyaránt 117–110-re látta jobbnak Viperát.

– Erre számított?
– Picit talán könnyebbre. Conway borzasztóan kellemetlen stílusban bokszolt, fogott, fejelt, a kötelekbe kapaszkodva szorított sarokba, alig volt szabályos megmozdulása. Pedig önmagában már az a körülmény is éppen elég, hogy balkezes, fordított alapállású. Ellenben a végén kiderült, hogy igazi angol gentleman. Elsőként gratulált a győzelmemhez – mondta Kovács, a bal szeme alatt helyes kis monoklival, ami jelzi, a profi boksz a győztesnek sem lányregény.

– Hamar felrepedt a bal szemöldöke. Nem zavarta?
– Dehogynem, szerencsére a szorítósegéd jó munkát végzett, Conway bármennyire is próbált odafejelni, nem lett komolyabb bajom. Nem hiszem, hogy veszélyben forgott a győzelmem, a ringben is tisztán éreztem.

– Megható volt, hogy édesapja emlékének szentelte a győzelmét…
– Kimondhatatlanul sajnálom, hogy édesapám nem érhette meg azt a pillanatot, amikor világbajnok lettem. Ha ott lehetett volna a szorító mellett, most kétszeres lenne a boldogságom.

Lévai István, Kovács edzője szerint tanítványát már csak egy hajszál választja el a súlycsoport legjobbjaitól.
„Gyakorlatilag tizenkét hetet készültünk Attilával, megszakítva a lengyel Marcin Piatkowski elleni, áprilisi mérkőzéssel. Volt egy tíznapos, hamburgi edzőtáborunk, ahol a világranglista második helyezettjével, az ukrán Szerhij Dzsinzirukkal kesztyűzött Attila. Őszintén mondom, alig van közöttük különbség… ” ---- V ---- A
Legfrissebb hírek

Lukács Dániel és Tóth Alex is bekerült az írek elleni kezdőbe

Magyar válogatott
1 perce

Új hazai mezében játszik válogatottunk az írek ellen

Foci vb 2026
48 perce

Európai kézilabdaligák: óriási bravúr Korsós és Töpfner csapatától

Kézilabda
1 órája

Tóth Barna: Nem siettetem a felépülést

Labdarúgó NB I
1 órája

Vb-selejtezők: Advocaat kihagyja Curacao sorsdöntő meccsét

Foci vb 2026
1 órája

Profi boksz: Benn visszavágott Eubanknek, Espinoza címet védett

Egyéb egyéni
2 órája

Olvasóink nem változtatnának a saját kezdőcsapatukon, de Rossién igen

Magyar válogatott
2 órája

Szilágyi Rékának el kellett engednie az álmait

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik