Szenvedtek, majd fordítottak
0 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
Bár az Arsenal sokáig vezetett, végül meg kellett fizetnie Jens Lehmann korai kiállításának árát: az emberelőnnyel a második félidőben élni tudó Barcelona a hajrában lőtt két góllal fordított.

Getty
Az egyik döntô pillanat: Jens Lehmann kiállítást érôen húzza el Samuel Eto?o lábát
Bár az éjszakába nyúlik a párharc, tulajdonképpen ebben a pillanatban eldőlt minden – gondoltuk a 18. percben –, már csak azt kell eldöntenünk, melyik Arsenal-játékos az est tragikus hőse: Jens Lehmann kapus, akit 763 percnyi góltalansági rekordja birtokában kiállítottak, vagy a francia vb-keretből kihagyott, éppen ezért erre az estére sokszoros bizonyítási vággyal hazatérő Robert Pires, akit lecseréltek, hogy helyet adjon a cserekapusnak?
Az „ágyús” személyzet megfogyatkozása után minden úgy történt, ahogyan történnie kellett – egyvalamit leszámítva. A Barcelona nyomasztó fölényben játszott (60 százalékban birtokolta a labdát az első játékrészben), helyzetet is kialakított, az Arsenal egy szem csatára, Thierry Henry jobbára a saját térfelén volt szolgálatban. Ha nem is fesztelenül, de a szokásos hatékonysággal tette a dolgát Arséne Wenger immár 4–4–1-es gépezete, és hogy egy kiállítás nem foghat ki a szilárd londoni felépítményen, azt a 37. percben láthattuk. Egyetlen rögzített szituációs lehetőségük adódott, az Arsenal-védők előrehúzódtak, és amire senki – főleg a Barca-védők… – nem számított, Sol Campbell a kapuba fejelt.
A fordulás után rákezdett az eső is, ez egyik fél dolgát sem könnyítette meg, főleg nem a feltétlenül építkezni kényszerülő Barcelonáét. Az építkezést persze más is hátráltatta: Ronaldinho nem játszott jól. A brazil játékmester átadásai közül szokatlanul sok nem ért célba, lövései sem hordoztak magukban veszélyt, cselekre pedig nem is nagyon nyílt alkalma – körbevették, kiszorították, mondhatni letépték a mosolyt az arcáról. Közben pedig az Arsenal egyre bátrabban húzogatott a túlsó térfélen, többször Victor Valdésen múlt, hogy nem növelte az előnyét.
BAJNOKOK LIGÁJA 2005–2006
DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
NEGYEDDÖNTŐ
NYOLCADDÖNTŐ
CSOPORTBEOSZTÁS
EREDMÉNYEK
A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE
A 3. SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYEI
A 2. SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYEI
AZ 1. SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYEI
A BAJNOKOK LIGÁJA SZURKOLÓI FÜZETE (letölthető)
BL-nyerőcsapat – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
A BEK (BL) döntői
Futball-lexikon
Fórum:
ELŐDÖNTŐ
NEGYEDDÖNTŐ
NYOLCADDÖNTŐ
CSOPORTBEOSZTÁS
EREDMÉNYEK
A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE
A 3. SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYEI
A 2. SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYEI
AZ 1. SELEJTEZŐKÖR EREDMÉNYEI
A BAJNOKOK LIGÁJA SZURKOLÓI FÜZETE (letölthető)
BL-nyerőcsapat – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
A BEK (BL) döntői
Futball-lexikon
Fórum:
Szakszemmel: igazságos eredmény
„Kezdjük azzal, hogy szerintem a játékvezetőnek a tizenhetedik percben tovább kellett volna engednie az akciót, és akkor a Barcelona vezetést szerez. Természetesen a találatot követően is ki kellett volna állítani Jens Lehmannt. Az Arsenal vezető gólja előtti szabadrúgás is véleményes volt. Az angolok vezetése után görcsössé vált a Barcelona, de a második félidőben beszorult az Arsenal, és a katalánok megérdemelten fordítottak, így végül a norvég bíró bakija nem bizonyult végzetesnek.”
Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője