Január: Kanadai fradisták hava

Vágólapra másolva!
2005.12.31. 03:32
Címkék
Nem tudni, miről ábrándozott gyerekkorában Edmontonban Jason Strudwick és Cassiar városában az unokabátyja, Rob Niedermayer, ám az jó eséllyel lefogadható: a két kanadai srác álmai között nem szerepelt, hogy az előbbi egyszer majd egy bekkpárban játszhat Holló Istvánnal, az utóbbi meg együtt hokizhat Dobos Tamással és Ildar Hajreszgyinovval.
Ezt is megértük: Rob Niedermayer és Jason Strudwick a Fradi mezében
Ezt is megértük: Rob Niedermayer és Jason Strudwick a Fradi mezében
Ezt is megértük: Rob Niedermayer és Jason Strudwick a Fradi mezében
Ezt is megértük: Rob Niedermayer és Jason Strudwick a Fradi mezében
Ezt is megértük: Rob Niedermayer és Jason Strudwick a Fradi mezében
Ezt is megértük: Rob Niedermayer és Jason Strudwick a Fradi mezében

Mégis megtörtént, mégpedig 2005 februárjában. Persze ennek elsősorban az volt a feltétele, hogy az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő egyesületek tulajdonosai képtelenek legyenek megegyezni a játékos-szakszervezettel a 2004 nyarán lejáró kollektív szerződés új feltételeiről. A felek csökönyössége miatt az egész évadot törölni kellett.

Ám ami csapás volt odaát a hokirajongóknak, azt áldásként élték meg a magyar jégkorongbarátok. Az évek óta a lét és nemlét határán táncoló FTC hajdani ötszörös bajnok játékosának, Kassai Györgynek ugyanis eszébe jutott, ha már a bérvita amúgy is felmorzsolja az NHL-évadot, meg kellene próbálni a zöld-fehérekhez csábítani két sztárhokist. Hogy mindez miként sikerült (kanadai barátok közbenjárásával, nagyvonalú szponzori segítséggel), annak a részletei homályban maradtak, az ellenben nyilvánvaló, hogy a játékosokat nem a pénzéhség, hanem a kalandvágy hajtotta; a játékos-szakszervezettől tudniillik Niedermayer 2.1 millió, míg Strudwick 625 ezer dollárt kasszírozott a lockout hosszú hónapjaira.

Mindenesetre amikor 2005 januárjában kipattant a hír, amely szerint NHL-játékosok felbukkanása várható, kitört itthon a hokiláz. Azok is felkapták a fejüket az Anaheimhez tartozó Niedermayer és a New York Rangers szolgálatában álló Strudwick várható érkezésére, akik az utóbbi években elfordultak a csendes unalomba fulladó bajnokságtól.

Persze az örök kétkedőket nem győzték meg a Fradi-vezetők előzetes nyilatkozatai, ők csak akkor hitték el, hogy új fejezet íródik a honi jégkorongsport történetében, amikor 2005. február 12-én Ferihegy 2A terminálon lekászálódtak a Malév torontói járatának fedélzetéről az unokatestvérek. A váróterembe Strudwick már a 34-es, míg Niedermayer a 44-es számú mezbe öltözve lépett ki. Mielőtt bérautóikat felvéve a szállásukra, a budai Hotel Hiltonba hajtattak volna, arra az újságírói kérdésre, hogy mit tudnak a magyar hokiról, őszintén azt felelték: "Szinte semmit."

No, ez gyorsan be is bizonyosodott, hiszen két nappal később, amikor először tréningeztek együtt új csapattársaikkal, Niedermayer rikító lila nadrágot viselt… Mindez a legkevésbé sem hatotta meg az örök rivális UTE drukkereit, akik a bronzmeccseken köpködték, sörrel locsolták és válogatott sértésekkel becsmérelték a két kanadait. Persze csak tisztes távolságból, a menedéket adó lelátói karzatról, hiszen azt e "bátor legények" is pontosan tudták: szemtől szemben semmi jóra nem számíthatnának a termetes kanadaiaktól.

Megtapasztalta ezt a székesfehérváriak centere, Ocskay Gábor, illetve a dunaújvárosiak bekkje, Tokaji Viktor is. Az előbbinek a jobb keze bánta Strudwick keménységét, az utóbbit pedig – egy amúgy szabályos ütközés során – Niedermayer úgy kente a palánkra, hogy eltörött a jobb oldali kulcscsontja.
Persze azért hokiztak is a légiósok, mégpedig nem is roszszul, más kérdés, hogy a gyengécske Fradival ők sem tehettek csodát – bár lényegében már az is egyfajta szenzációval ért fel, hogy a siralmas körülmények között vegetáló zöld-fehérek kétszer is elpáholták az Alba Volánt, az Újpest elleni bronzcsatát pedig csak az ötödik meccsen bukták el.

A hathetes kaland végén Strudwick és Niedermayer "csupa pozitív élményről" beszélt, de az azért árulkodó, hogy a felvetésre, vajon a magyar mezőnyből lenne-e valaki, aki szerintük megállná a helyét az NHL-ben is, ezt felelték: "Talán a nyolcvankét éves Hunyadvári Zoltán bácsi, a Fradi korcsolyaélezője…" ---- "Élénken élnek bennem az akkori élmények, néha szinte érzem, ahogyan átröppenek a léc felett"
az 1936-os olimpiai bajnok magasugró, Csák Ibolya visszaemlékezése.

,,Ha jól tudom, van egy szamuráj mondás, amely valahogy úgy szól, hogy a csatából kétféleképpen térhetsz vissza: ellenfeled fejével a kezedben, vagy a saját fejed nélkül. Én is így gondolkodom a derbiről"
a Lazio fenegyereke, Paolo di Canio a római derbi előtt.

"Nem tudom elhinni, hogy holnap nem jön edzésre. Olyan rendkívüli értékekkel rendelkezett, mint csak kevesen. Nagyon szerette az életet, a kézilabdát, tanulni akart. Boldogan élt, szeretett közöttünk lenni, és mi is nagyon szerettük őt"
Kiss Szilárd, a Dunaferr edzője tanítványa, Kulcsár Anita halála kapcsán.

"Előfordult, hogy hússzal botorkáltunk egy kamion mögött, ha nem lettem volna annyira ideges, nyugodtan kikönyökölhettem volna az ablakba, és rágyújthattam volna egy szivarra. Ehelyett úgy éreztem, hogy hamarosan megőrülök"
Szalay Balázs a Dakar-rali nehézségeiről

"Életem legnehezebb, legfárasztóbb mérkőzésén vagyok túl, de megérte. Megyek, iszom is egy pohár pezsgőt"
az Australian Open-bajnok Marat Szafin Roger Federer elődöntőbeli legyőzése után. ---- Hírek...

4. Eldől, hogy Erdei Zsolt ismét az egyszer már legyőzött argentin Hugo Hernán Garay ellen védheti meg a WBO félnehézsúlyú vb-címét. 5. A sportvilág is összefog a délkelet-ázsiai cunami áldozataiért, Michael Schumacher egymaga 10 millió dollárt ad. l Az örök beugró Szurgent Lajos immár negyedszer a Kispest edzője. 6. 90 éves Csák Ibolya, az 1936-os, berlini olimpia magasugróbajnoka. 11. A Dakaron meghal Fabrizio Meoni, a motorosok kétszeres bajnoka. 12. Kiderül, hogy a hazai szakszövetségek reálértéken 650 millió forinttal kapnak kevesebbet, mint az előző olimpiai ciklus kezdetén. 16. Véget ér a Dakar-rali, a Palik László, Darázsi Gábor kettős az autósoknál a 18. helyen végez. 18. Az NHL elmaradó idényét kihasználva két kanadai, Jason Strudwick és a világbajnok Rob Niedermayer a Ferencvároshoz igazol. l 50 éves a ferencvárosi futball-le-genda, Nyilasi Tibor. 19. 28 évesen tragikus autóbalesetben meghal a Dunaferr válogatott kézilabdázója, Kulcsár Anita. 29. Az amerikai Serena Williams nyeri meg a tenisz Australian Open női egyesét. 30. Az MTK végez az első helyen a terembajnokságon. l A férfi teniszezőknél az orosz Marat Szafin győz Melbourne-ben, a junior lányoknál Szávay Ágnes egyesben és párosban is második. l Lékó Péter nyeri meg a Wijk aan Zee-i sakkszupertornát.

...és álhírek

Valósággal berobban az iraki élvonalba a Falludzsából származó siíta góllövőcsatár, al-Humbug Dzsaziri. A halottak és sebesültek számáról nem érkezett jelentés.

A Szezám-magosnak hívott szaharai hegycsúcs közelében kiesik a versenyből a Palik László, Darázsi Gábor egység a Dakar-ralin, miután az Opel Frontera H2OCO3 motorja teljesen felmondja a szolgálatot. Palik az RTL Klub esti összefoglalójában, két vigyorgó beduin társaságában, a hiba okairól a következőket nyilatkozza: "Az az igazság, hogy olyasvalami történt, amivel a felkészülés során egész egyszerűen nem számolhattunk. Homokszem került a gépezetbe."

Szabadságukat töltő görög régészek egy pillanatra azt hiszik, ha valószínűtlenül messze is az eredeti helyétől, de megtalálták a világ hét csodája közé sorolt rhódoszi kolosszus egyik hiányzó darabját. Később azonban kiderül, az ausztrál tengerpart egyik pálmafája mögül csupán Serena Williams felkarja kandikált kifelé.

Derűs jubileum. Kispesten apróbb ünnepséget rendeznek azon alkalomból, hogy Szurgent Lajost kereken a huszonötödik alkalommal bízták meg – jobb híján – a vezetőedzői teendők ellátásával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik