Megint elrajtolt a vesszőfutás

Vágólapra másolva!
2005.11.06. 01:05
Címkék
Ôk aztán igazán jó barátok, fôleg úgy, hogy mind Török Sándor (balra), mind Torma Gábor gólt lôtt a Fradinak
Ôk aztán igazán jó barátok, fôleg úgy, hogy mind Török Sándor (balra), mind Torma Gábor gólt lôtt a Fradinak
M. Németh Péter
Ôk aztán igazán jó barátok, fôleg úgy, hogy mind Török Sándor (balra), mind Torma Gábor gólt lôtt a Fradinak
Ôk aztán igazán jó barátok, fôleg úgy, hogy mind Török Sándor (balra), mind Torma Gábor gólt lôtt a Fradinak
Ôk aztán igazán jó barátok, fôleg úgy, hogy mind Török Sándor (balra), mind Torma Gábor gólt lôtt a Fradinak
M. Németh Péter
Ôk aztán igazán jó barátok, fôleg úgy, hogy mind Török Sándor (balra), mind Torma Gábor gólt lôtt a Fradinak

"Van olyan játékosom, aki, miután megnyugtat, hogy érti, amit mondok neki, felmegy a pályára és teljesen az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit megbeszéltünk" – nyilatkozta a napokban Urbán Flórián, a REAC mestere. A megrázóan őszinte szavak képet festenek arról, milyen nehézségeket rejt magában az edzői pálya a legmagasabb osztályban is, így hát csak sejthettük, hogy a tréner négy védő elé egy védekező középpályást jelöl, ezzel adva stabilitást csapatának. Hatásosnak tűnt Urbán Flórián azon elképzelése (ha egyáltalán ezt gondolta…), hogy a három támadó szellemű játékosa – Torma Gábor, Nyerges Krisztián és Török Sándor – közül a kontratámadások során az egyik labdarúgó mindig visszalépve segíti az akció kibontakozását, míg a másik kettő a kapu előtt próbál helyzetbe kerülni. Ez a körforgás ugyanis többször is megzavarta a Fradi védelmét, és bizony a rákospalotai gárdának voltak ígéretesebb helyzetei.

A másik oldalon – no, egy kicsit hízeleghetünk talán magunknak… –, miután legutóbb amiatt kritizáltuk a Ferencvárost, hogy csatárok nélkül akar sikert elérni, most két ékkel állt fel a hazai gárda. Igaz, ez az elképzelés önmagában nem sokat ér, ha Rósa Dénest és Jovánczai Zoltánt nem tudják helyzetbe hozni a társak, ugyanis hamar kiderült, hogy Lipcsei Péter távollétében kevés ötlet van az FTC futballjában.

Tímár Krisztián kőkemény belépője, amelynek nyomán Polonkai Attilát le kellett cserélni (immár másodszor ebben a bajnokságban, a középpályás a Vasas elleni meccsen is lebicegett a pályáról), hatalmas indulatokat kavart, s mert az eset a vendégek kispadja előtt történt, Urbán Flórián igencsak hevesen reagált arra, hogy a sérülést okozó szerelési kísérlet megtorlatlan maradt. A közepes iramú, sok hibával tarkított félidő végén egyfajta rekordként Nagy I Gábor begyűjtötte az idei hatodik sárga lapját. (Ezenkívül egyszer már ki is állították…)

A szünet után lendületesebben támadtak a hazaiak, helyzeteik is voltak, de mindegyiket elhibázták. Egyre inkább a vendégek térfelére korlátozódott a játék, mezőnyfölénybe került a Ferencváros – és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ellenfél szerzett vezetést: a REAC egy pontosan végigvezetett kontraakciót követően, kihasználva, hogy középen kinyílt a Fradi védelme, előnyhöz jutott.

Még ennél is meglepőbb volt, hogy a rákospalotaiak nem vonultak sündisznóállásba, hanem stílusos futballt bemutatva, a labdát a földön tartva, pontos passzokkal játszottak az ellenfél térfelén. Igencsak szenvedett az FTC attól, hogy valódi irányító nélkül futballozott, sokszor egészen hátulról 60-70 méteres keresztlabdákkal próbálták az elöl lévőket helyzetbe hozni, de ez nem sikerülhetett, emiatt László Csaba cserélt, Rósa Dénest visszavezényelte a középpályára, és Nógrádi Árpád lett csatár, de ez sem hozott változást az FTC játékába. Sőt Torma Gábor parádés megvillanása, kitűnő labdakezelése, ragyogó helyzetfelismerése után a REAC megduplázta előnyét.

Egy hete igencsak nagy hangsúlyt kapott, hogy a Fradi jogtalan büntetővel nyert a Fáy utcában. Nos, ezúttal a játékvezető megfosztotta az FTC-t egy büntetőtől, de sokkal jobban fájhat az Üllői úton az a tény, hogy a szervezettebb, ezen az estén jobban játszó REAC megérdemelten győzött. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
8 perce

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
26 perce

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
48 perce

Arsene Wenger: Túlgondolhatja a visszavágót a Paris Saint-Germain

Bajnokok Ligája
1 órája

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
1 órája

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
2 órája

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik