Sokat ért a tinédzser gólja

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2005.05.08. 22:13
Címkék
Egy elsőbálozó belga tini közbenjárására elmaradt a bajnokavatás a Ligue 1-ben - legalábbis lapzártánkig, a mezőnyt toronymagasan vezető Lyon mérkőzésének befejezéséig. A csereként beálló Kevin Mirallas hajrábeli góljával a Lille legyűrte a Paris Saint-Germaint, azaz csipetnyi esélyt megőrzött arra, hogy utolérje a Lyont. Ennél persze sokkal megalapozottabb a lille-iek igénye az automatikus BL-részvételt érő második helyre, hiszen a nagy vetélytárs Monaco csak döntetlent játszott Rennes-ben, így a két csapat között három pontra nőtt a különbség.
Claude Puel remek stratégiai érzékét dicsérik Lille-ben azt követően, hogy hajrábeli cseréjével döntő lökést adott csapatának a szívósan küzdő PSG ellen. A 17 éves Mirallas nem egészen öt perce volt a pályán, amikor kilépett a tesze-tosza védők közül, és higgadtan a kapu jobb oldalába emelt. A lendületbe jövő hazaiaknak még egy kapufájuk is volt a végjátékban. "A szünet előtt nem játszottunk jól, de a második félidő alapján érett a gól. Ami a fiatalokat illeti, korábban is láthatták, hogy bátran építünk rájuk, a frissességük sokat segített már a csapaton" - mondta Puel az értékes győzelem után.

A Monaco rennes-i mérkőzésén a játék a nézőknek, az eredmény pedig a csapatoknak okozott némi csalódást. Mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de azok ki is maradtak. Didier Deschamps, a Monaco trénere mindent összevetve az értékes pontok közé sorolta a most megszerzettet, ám Bölöni László már nem volt felhőtlenül boldog. "Annyira akartuk a győzelmet, hogy nem lehetünk elégedettek. Akár a negyedik helyre is feljöhettünk volna…" - kesergett a 10 mérkőzés óta veretlen Rennes edzője.

Bemutatkozásként gyôztes gól – ennél jobban nem kezdôdhetett volna a lille-i Kevin Mirallas élvonalbeli pályafutása
Bemutatkozásként gyôztes gól – ennél jobban nem kezdôdhetett volna a lille-i Kevin Mirallas élvonalbeli pályafutása
Bemutatkozásként gyôztes gól – ennél jobban nem kezdôdhetett volna a lille-i Kevin Mirallas élvonalbeli pályafutása
A bretonok előtt azáltal nyílt meg az út, hogy a Marseille megdöbbentő vereséget szenvedett saját közönsége előtt. A meccs előtti napon edzőt váltó Caen eltökélten játszott, háromszor is megszerezte a vezetést (utoljára a 92. percben, azaz a legjobbkor), sőt még kapufája is volt. Philippe Troussier, a hat forduló óta nyeretlen OM trénere 48 órát kért arra, hogy átgondolja: milyen körülmények között érdemes a csapat kispadján maradnia…

Röviden a többi mérkőzésről: Sakho és Feindouno két közeli lövésével a Saint-Etienne megőrizte reményét az UEFA-kupás helyre, a Toulouse sorozatban ötödik vereségével elvesztette ugyanezt; sorozatban harmadszor nem szerzett gólt a Bordeaux, mi is lehetett volna a meccs vége, mint a csapat tizedik gól nélküli döntetlenje; nem született gól a nizzai alsóházi rangadón sem, pedig a hazaiak büntetőt is lőhettek - a tavaly még a Nantes-ot erősítő Vahirua megkímélte volt csapatát, a lécre bombázott; Jussié, a Lens brazilja szabadrúgásból belőtte első élvonalbeli gólját, amivel meggátolta a Metzet abban, hogy tegyen egy lépést a bennmaradás érdekében; a Strasbourg viszont meglépte a magáét, vesztett helyzetből nyert Johansen és Pagis közeli találatával a Sochaux vendégeként.

Végül essék szó arról, hogy az újonc Istres, bár sokáig jól tartotta magát Korzikán, matematikailag is elbúcsúzott az élvonaltól. A Bastia hiába nyert sorozatban harmadszor, helyzete továbbra is rendkívül kényes. Talán ezért is bontakozhatott ki olyan szópárbaj az egyik hazai védő, Pascal Chimbonda és a csapatot szapuló szurkolók között az első félidőben, hogy néhány percre meg kellett állítani a játékot. Chimbonda - akit nem először kezdtek ki a bastiai drukkerek - sértődötten cserét kért, ám végül, edzője biztatására, a pályán maradt…

Ligue 1
35. forduló: Lille-Paris SG 1-0 (Mirallas 85.), Rennes-Monaco 0-0, Marseille-Caen 2-3 (Batlles 39., Luyindula 67., ill. Mazure 27., Valero 42., Watier 92.), Toulouse-Saint-Etienne 0-2 (Sakho 36., P. Feindouno 63.), Bordeaux-Auxerre 0-0, Nice- Nantes 0-0, Metz-Lens 1-1 (Socrier 11., ill. Jussié 50.), Sochaux-Strasbourg 1-2 (Zairi 65., ill. Johansen 72., Pagis 88.), Bastia-Istres 2-0 (Jau 51., J. Hadzsi 87.).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik